Shaq-attack elmaradt, a győzelem viszont végre valahára összejött, még úgy is, hogy a mostanság megszokott felemás félidőket láthattuk. Persze így azért cseppet sem bánjuk.
Az Inter-szurkolók többsége hosszú idő után gyermeki lelkesedéssel várta a Genoa elleni meccset, minek okait csabinter már taglalta a beharangozóban. A nézőszámon ez minimálisan látszott meg, a szezon második legmagasabbja jött össze ebben a tekintetben – ha netán egyszer egy győzelmi széria is befigyelne, rögtön kúszna ez még feljebb, főleg hogy innentől a rangadókat szinte mind itthon játssza a csapat.
Mancio először kezdett „normális” 4-2-3-1-gyel tétmeccsen, a 11 játékos pedig tökéletesen megfelelt annak, amit már napokkal ezelőtt jósoltak. Egy furcsaság volt: a jobb szélen nem Palacio, hanem Hernanes „rohamozott”, míg a Tincses középen flangált. Ez a húzás egész gyorsan be is jött, az első gólon kívül is volt nem egy helyzet, aminél főszerepet vállalt a leírt ember. Nagyon pofásra sikeredett az első félidő, amellett, hogy a labdabirtoklás is kielégítő volt, szinte lefocizta a csapat a griffeket, bónuszként még olyasmit láttunk, amihez mostanság kezdhetünk azért hozzászokni: hatékony kontrákat. Icardinak szerencsére sikerült a helyzeteiből most is értékesíteni egyet (minimális szemfülességgel), így viszonylag megnyugtató előnnyel vonulhattak pihenőre a srácok. Szünet alatt természetesen feltettük magunknak a kérdést: vajon jön -e menetrendszerűen az elsővel homlokegyenest ellenkező második félidő?
Jött. A Genoa felbátorodott, míg az Inter a saját tempójától (?) fokozatosan egyre fáradtabb csapat benyomását keltette, és ekkor már jött pár kellemetlenebb időszak is, kapufával, Handanovic-védéssel, veszélyes vendégtámadásokkal. Mancs a kritikus periódus után/közben próbált reagálni defenzív cseréivel, ez azonban csak azt eredményezte, hogy még inkább magára húzta az ellent, és a végére a lövési statisztika is majdhogynem egált mutatott. A megszokott bealvós kapott gól után szerencsére olyan túl sokáig nem kellett izgulnunk, Szerbinátornak is megérkezett a várva várt találata (kijárt már neki), amivel lezárta az érdemi kérdéseket. Szinte vibrált a tv-m, annyira érezhető volt a feszültség, ami Vidicsben dolgozik, ha ő formába lendülne és gyártaná az ehhez hasonló teljesítményeket, igen pozitív hatással lenne a tavaszi hadjáratra. Shaqirit vártuk-vártuk, de a mester inkább amellett döntött, hogy nem kockáztat, lévén a svájci december közepe óta nem lépett pályára – ebből a délutánból pedig nem lett olyan gála, hogy arra az általa említett pár percre beszállhasson.
A lehetőség ismét adott: az előttünk lévő csapatok keresztbe-kasul játszanak egymással a következő fordulókban, míg nekünk a „hátországgal” való meccsek sorosak. Ha valamikor, hát most valóban el lehet kezdeni igazán a felzárkózást, ellenben már februárban végleg le lehet mondani arról a bűvös BL-helyről – már ha nem úszott el egyáltalán a sok idióta pontvesztés miatt.
Pontozás:
Handanovic – Minimális bizonytalanság egy-két hazaadásnál és beadásnál, balszerencse a gólnál, bravúrok menetrendszerűen szállítva. (6,5)
D’Ambrosio – Nincs kétség: a csapat legjobb szélső védője. Jobb oldalon van az ő igazi helye, de mivel Dodóban nem igazán bízik Mancini, így itt kell helytállnia, és ezt meg is teszi. A beadásokkal néha gondban van (lévén nem bal lábas), azt leszámítva nem nagyon érheti kritika a játékát. (6)
Vidics – Tétmeccsen talán az eddigi legjobb teljesítményét láthattuk kék-feketében, pedig a nyomás nem kicsi rajta a fosul sikerült első pár hónap miatt. Talán most bizonyított Mancininek és önmagának is, és lassan a kezdőbe is játssza magát (újra). Gólját már régen megérdemelte, nagyon nagy pechje volt a pontrúgások utáni fejeseivel eddig. (7)
Andreolli – Továbbra is tartom: hosszú távon semmivel nem lenne gyengébb Ranocchiánál, ugyan az ő játékában is benne van a hiba, de talán egy árnyalattal gyorsabb és nem is olyan suta, mint a jelenlegi első számú Capitano. Pár kisebb megingása akadt, de (ahogy általában szokta) most is bizonyította, hogy 4. számú belső védőként bőven elfér a keretben. (6)
Campagnaro – Folyamatosan „időzített bomba” érzésem van, amikor ő a jobb oldali védő. Mancini tudja, nálam Dodó nem sokkal gyengébb védekezésben (ha egyáltalán…), viszont az ellenfél térfelén egyértelműen a kis brazil felé billen a mérleg nyelve. Látszik, hogy az utóbbi sok-sok évben a Mazzarri-féle rendszeren „szocializálódott”, viszonylag sok helyezkedési hibát vétett most is, keménységével nagyjából kompenzálta ezeket. (5,5)
Medel – Hátul a csekély számú homály megmozdulásától eltekintve hozta pitbull énjét, a támadójátékhoz meg most szokatlan extrát tett hozzá azzal az Icardinak küldött löbböléssel. (6,5)
Guarín – Divat lett őt fikázni, de ez a szezonja tényleg az eddigi legjobb, amióta Inter-mezben riogatja a madarakat lődörög focizik. Néhány gyengébb teljesítmény után a Juve ellen már nagyjából megtalálta a formáját, most pedig folytatta a „felfelé ívelést”. Számára viszonylag új pozíció ez, de ha fegyelmezett marad, és tartani tud egy hasonló szintet, tavasszal óriásit nyerhet a csapat vele (is). (7)
Podolski – Az első félidőben láthattuk, miért is lehet ő nagy erőssége ennek a megújult csapatnak. A kontrajátékhoz nagyon ért, bal lába pedig nagyon sokat fog érni a pálya minden pontján, de legfőképp azoknál a pontrúgásoknál, amik szembeötlően fejlődtek Mazzarri menesztése óta. A 70. perc környékén eléggé kifulladt Poldi, de az addigi játéka alapján egy gólt minimum érdemelt volna. (6,5)
Palacio – Bármennyi savazást is kapott ebben az évadban, minden tiszteletet megérdemel, amiért sérülten játssza le a meccseket. Ott tartunk, hogy már a levegőben lóg neki a műtét, aminek már a pályán is vannak látható nyomai – félti a lábát bizonyos szituációkban. Mindettől függetlenül úgy néz ki, visszatalál a helyes útra lassacskán, ezek a gólok nagyon jót tehetnek a lelkének (is). (6,5)
Hernanes – Ugyanaz volt az érzésem nála, mint amikor Kovacic játszott szélsőt – abszolút semmi köze a poszthoz. A játékintelligenciájából adódóan ugyan megpróbálja megoldani a feladatot, de amit dicsérni lehet, az csupán a küzdőszelleme és a pontrúgásai, a többi felejtős. Az meg kifejezetten idegesítő, amikor átvételeknél is méterekre pattan tőle a labda. (5,5)
Icardi – Kifejezetten jó első játékrészt produkált, több gólt is szerezhetett volna, emellett mezőnyben is voltak szép és hasznos megmozdulásai. Szünet után szépen lassan elfáradt, a végére pedig totál vakon volt, a labda lekezelése sem ment neki. (6)
Kuzmanovics – A középpályát stabilizálni lett volna hivatott, ez olyan nagyon nem jött össze sajnos. Nem biztos, hogy az új formációban nem fog jönni neki egy visszaesés…(5,5)
Obi – Hasznosan szállt be a meccsbe, immáron legalább a 4. pozícióba az idény során. Ilyesmi emberek bőven elférnek a padon. (-)
Krhin – Beállt egy picit hentelni. (-)
Mancini – Most végre nem lőtte tökön magát a kezdőcsapattal, így pedig folyamatosan látszik, mit is érhet ő és a filozófiája az Internek. Jó lenne, ha a kétarcúságról valahogy leszoktatná a fiait, és akkor az ilyen könnyebbnek induló meccseken sem kellene izgulnunk végig. (6,5)