A csütörtökön látott újabb rakás ürülék értékelése technikai okok miatt elmaradt, így összekötöm a kellemetlent a haszontalannal, és a Cesena ellen várható újabb szenvedés felvezetésébe beleszövök némi Európa Ligát.
A Saint-Étienne szűk három nappal ezelőtti látogatásakor… Hát… Nos… Nem jött lázba a publikum, és gyaníthatóan a televízió előtt ülve sem rágták le a körmüket azok a kitartó interisták, akik nem találtak maguknak jobb elfoglaltságot arra az estére – utólag valószínűleg mindenki a fejét veri a falba. Néhány kósza próbálkozást leszámítva tökéletesen ugyanazt láthattuk, mint amiért a legutóbbi idény nagy részében sipákoltunk: hullagyenge, elképzelés nélküli játék, tili-toli, brusztolás, de olyasmi nem sok, ami igazi focira emlékeztetne akár nyomokban is. Amit pedig szinte a legfájóbb leírni, az az, hogy Kuzmanovics volt a csapat egyik legjobbja, a legveszélyesebb lehetőség is a nevéhez fűződött, ott Ruffier egy óriási bravúrral tudta csak megmenteni csapatát a vereségtől. Említést érdemel még Guarín és Juan Jesus játéka, valamint hogy Hernanes beállásával kicsit kimozdult a csapat az állóvízből, talán az ő formája most már tényleg felfelé ível. Ami aggasztó: a két (elvileg) legnagyobb érték, Kovacic és Icardi a jó kezdés után teljesen formán kívül vannak. Utóbbival kapcsolatban nagyobb baj lenne, ha helyzetbe sem kerülne, szerencsére erről szó sincs, csak a koncentrációval adódnak problémák, ez talán betudható annak is, hogy ilyen sorozatterhelést még életében nem kapott. A horvátnál is lehet ezzel takarózni, az azonban tény, hogy egy-két kulcspasszt leszámítva a teljesítménye jóindulattal is átlagos(vagy még az alatt is van), szerencsére a bizalom töretlen felé, már „csak” annyit kell tennie, hogy visszatalál az idény eleji önmagához.
Egy lépést már tehet(né)nek is említettek ebben a tekintetben, a viszonylag masszív, de keretét szemlélve gyengécske újonchoz látogat ma a csapat, persze egyik jelző sem garancia az utóbbi idők Interével kapcsolatban semmire. Simán előfordulhat, hogy a tavaszhoz hasonlóan most előjön egy meggyőző meccs, amitől ismét elkezdünk néhányan reménykedni, aztán… Jön az újabb pofára esés. A magamfajtának nehezebb ez, merthogy én örök optimista lévén mindig megpróbálom megtalálni a legkisebb pozitívumokat is. Valószínűleg nem árulok el nagy újdonságot ha azt írom, az utóbbi hetekben nem sok ilyesmit leltem, de néhányat azért ki tudok magamból erőlködni: az említett Hernyó ugye egyértelműen kilábalni látszik a hosszú hónapok óta tartó gödörből, mellette még a csapat alacsony átlagéletkora az, ami minimális mosolygásra adhat okot. Nyilván leírva csak egy szám ez, meg a kor önmagában nem érdem, de a jövő szempontjából sokkal előremutatóbb a fiatalok folyamatos játszatása, mint esetleg egy öregfiúk-brigáddal vergődni hónapokon át. A baj csak az, hogy valószínűleg Mazzarri alkalmatlan arra, hogy egy konstans formát mutasson velük, pedig most már ez nem lenne nagy elvárás, a körülmények adottak az előrelépésre – a sérülések nem könnyítik meg a dolgát, de a folyamat nem most kezdődött.
Mindezek tükrében aktuális a kérdés mostanság is: meddig köti Thohir az ebet a karóhoz?
A Digi Sport 2 csúsztatva, 18:50-től közvetít, szóval kellemes streamvadászatot kívánok minden mazochista társamnak!