Kezdhetjük lassan furán érezni magunkat, kettőből két hazai tétmeccsen kicsontozta a csapat az aktuális ellent, lassan mesekönyvbe illik már, ami itt történik. Csak véletlen lenne az egész? Sassuoloban egyébként vajon mennyire szerethetik az Intert?
Azt sejthető volt, hogy szeretni fogjuk, ha egy kisebb csapat támadóbb szellemben lép fel ellenünk, ilyesmire azonban talán nem számítottunk. Di Francesco úgy gondolta, tartja magát az elképzeléséhez, és felpakolta a pályára a maga kis 4-3-3-ját, az elején még sikerült is nekik pár nehezebb pillanatot okozniuk ezzel. Persze gólt némiképp szerencsésen, Icardi révén a kedvenc csapatunk szerzett, ettől függetlenül nem éreztem azt, hogy teljesen kontroll alatt lenne a játék, csak 20-25 perc elteltével, addig viszont akadt egy-két melegebb szituáció, főleg elváltások, helyezkedési hibák eredményeképp. Az előre való játék viszont most egyáltalán nem hagyott kívánnivalót maga után, szellemesebbnél szellemesebb támadások épültek fel a szellősen védekező vendégek „bójái” között, de ahhoz, hogy ők ilyen tárgyaknak tűnjenek, kellettek a nagyon jó napot kifogó sajátjaink is. Nehéz is többet írni konkrétan a meccsről, az eredmény ugye eleve irreális egy Serie A-ban, a pályán látottak pedig (főleg a kiállítás után) nem feltétlen tükrözték azt, ami a pályán zajlott, a kiállítás után pedig végleg egyértelművé vált a szituáció.
Olyan dolgok történtek/történnek, amikről tavaly csak álmodozhattunk – hiába volt egy éve majdnem ugyanekkor ugyanez az eredmény ellenük, akkor mégis más volt minden összességében nézve. A jelenlegi csapat erősebb, van arculata és az azóta eltelt időben kialakult a mag, akivel Mazzarri hosszú távon számolhat, és ebben a szűk kompániában (vagyis a stabil kezdőcsapatban) négy darab 1990 után született játékos van. Abszolút nem elhanyagolható tény ez, és egyáltalán nem volt igaza annak, aki azt jósolta, hogy közülük maximum 1 vagy 2 lesz kezdő a mester „fiatalfóbiája” miatt. Látja, érzi, tudja, milyen lehetőség rejlik bennük, folyamatosan játszatni fogja őket, és fel lesznek építve szépen lassan. Ha ehhez hozzájön néha bónuszként Mbaye, netán Puscas vagy Bonazzoli, az csak hab lehet a tortán. (és akkor ott van még az ugyancsak 25 év alatti M’Vila, Krhin, Obi trió)
4 tétmeccs telt el 16 szerzett és 0 kapott góllal, és bár nyilván benne voltak ebben a Stjarnan elleni fellépések, azért összességében ez mindenképp előremutató az elkövetkező hónapokra nézve. A csapatszellem továbbra is úgy tűnik, hogy a topon van (jelzésértékű volt a Guarín-megmozdulások utáni összeborulás, feltehetőleg nem utálják őt társai…), a csapat összetétele és szerkezete jónak tűnik – kár, hogy az első meccset eltaktikázta WM egy olyan formációval, amit előtte sem tét- sem edzőmeccsen nem gyakoroltatott a csapattal, meggyőződésem, hogy a „szokásos” felállításban Torinóból is győztesen tértünk volna haza.
Egy szó, mint száz: bár továbbra is tudni kell helyén kezelni minden eredményt, én finoman szólva továbbra sem látom borúsnak a közeljövő képét.
Pontozás:
Handanovic – Nyugodt délutánja volt, egyszer kellett bravúrt bemutatnia Taider lövésénél, így továbbra is érintetlenül tartja a hálóját. (6)
Juan Jesus – Egy-két kisebb helyezkedési hiba becsúszott nála, de társai kisegítették, plusz kompenzálta ezt egy utolsó pillanatos mentéssel, ráadásként még ki is állították róla azt a kis majmot. (6,5)
Ranocchia – Őt továbbra sem érzem 100%-ig biztos pontnak sehol, és nem nagyon látom azt sem, mitől tudna ez változni. Csínbe adott passzok, feleslegesen és pontatlanul elívelt labdák a jellemzői, amit viszont a pozitívumok közé bevéshetünk: fejjel verhetetlen. (6,5)
Andreolli – Nagyon alulértékeltnek tartom az Inter-szurkolók körében, számomra szinte mindig egy megbízható csereember képét mutatta, amikor játszott, és most sem volt ez másképp. Mivel futógyorsaságban veri Béka urat, néha az az érzésem, hogy ezen a poszton ő stabil kezdőként akár jobb megoldás is lehetne első számú csapatkapitányunknál. (6,5)
Dodó – Támadásban tényleg egy új, más, jobb szint, mint amit az eddigi szárnyvédők képviseltek/képviselnek a csapatban, a védekező játékán meg nyilvánvalóan csiszolni fog Mazzarri, de összességében eddig azzal sincs túl nagy gond. Imád bőrözni. (7)
Kovacic – Bár a jelenlegi keretben ő a kedvencem, azért a Torino ellen volt pár pillanat, amikor felpofoztam volna picit. Most szerencsére nem volt miért, teljesen szembeötlő nála a fejlődés, nem csak a gólok és gólpasszok terén, hanem gyakorlatilag a játék minden szegmensében. A szerénysége pedig valószínűleg mindig példamutató lesz. (7,5)
Medel – Valahogy így kell letenni a névjegyét valakinek hazai közönség előtt. Rengeteg örömünk lehet még benne, és ő biztos nem fogja magát túlvállalni semmilyen tekintetben, mert tudja, hogy nem ez a feladata. Ettől függetlenül még becsúszott egy „Marseille roulette” is a vége felé. Brutális munkabírás, pontos keresztlabdák, letisztult játék, hogy csak hármat említsek gyorsan az erényeiből. (7,5)
Hernanes – Érdekes, de az utóbbi idők legdrágább igazolásának még mindig várunk egy kiemelkedő meccsére. Tőle ezek átlagos teljesítmények, taktikai szempontból mégis nagyon megérzi a csapat, hogy ha nincs a pályán, és az ő fontossága ebben nyilvánul meg leginkább – jelenleg. (6,5)
Nagatomo – Most értékelhető teljesítményt rakott le a jobb szélen is, és jól is teszi, ha csipkedi magát, mert a túloldalra nemigen fog visszakerülni, hacsak nem válik inaktívvá bongyor brazil társa. Konkurenciában nincs hiány, de ez abszolút nem gond. (6,5)
Osvaldo – Amíg élvezi a játékot, és még a védekezésben is komolyabb szerepet vállal, nem lesz vele problémánk. Továbbra is élmény nézni a játékintelligenciáját és a technikai tudását. (8,5)
Icardi – Azt eddig is tudtuk-írtuk, hogy az önbizalmával semmiféle probléma nincs. Na de az, hogy egy ziccert 20 méterről elcsavar a hosszúba, az mégis mi?! A harmadik találata is megér mondjuk pár szót, és ott látszott igazán, milyen kivételes gólösztönnel is rendelkezik ő. (8,5)
Mbaye – Előzetes várakozásaimmal ellentétben maradása után rögtön az első meccsen lehetőséget kapott, most még kicsit idegesnek tűnt, de le fogja vetkőzni, és ha ezt megteszi, Nagatomonak is komoly ellenfél lesz, D’Ambrosionál és Jonathannál pedig már eleve jobbnak tartom. (6)
Guarín – Úgy látszik, nem nyugodott bele a helyzetébe, és felveszi a kesztyűt a Kovacic-Hernanes kettőssel. Rá abszolút nem jellemző intelligens megoldásai voltak, hihetetlenül lelkes volt, megérdemelte a gól gólpassz kombótt. Nála mindig az a kérdés, hogy vajon meddig tart ki a lendülete? Ha sokáig, abból óriásit profitálhat a csapat. (7,5)
Palacio – Visszatért, megmutatta magát, és biztosan ráébredt, hogy ő is komoly versenyhelyzetre lett kényszerítve. (-)
Mazzarri – Egy 7:0 után nem nagyon lehet mit mondani, fullos kezdőt küldött fel, a cseréi pedig mind szimpatikusak és pedagógiailag is magyarázhatók voltak. A csapatszellem pedig továbbra is dicséretes. (8,5)