Nem ezt ígérted

Bő két évnyi folyamatos munka után elfogynak a viccesnek szánt szófordulatok, nehéz új dolgokat kitalálni. Több népsportos pajtásunkhoz hasonlóan rajtunk is jelentkeznek a burnout szindróma tünetei, Jonathan Amesszel együtt minket is elért egy bizonyos szintű alkotói válság. Épp ezért némi vérfrissítést igénybe véve a kommentelő csapatunk mentalistája, PatrickJane összefoglaló-jellegű vendégposztját olvashatjátok az alábbiakban.

2012. márciusa, Claudio Ranieri vezérletével kikapunk Torinóban a Juventustól, ezzel párhuzamosan egy fiatal szakember hengerel az Inter primavera csapatával Európában. Mindenki felkapta erre a fejét: az Inter utánpótlásával nemzetközi kupát nyerni? Ahonnan szökőévente egyszer kerül ki egy érdemleges focista? Igen. A vezetőséget is meggyőzte ez a teljesítmény és menesztik az ügyeletes bohócot a csapattól.

2012. március 27-én Andrea Stramaccionit ültették a felnőtt csapat kispadjára, hogy fejezze be az évet. Eddigre már szinte mindegy volt a szereplés, mert Claudio barátunk mindent a helyére rakott, még egyszer megköszönném ezt neki. Ahogy olvasgattam a különböző portálokat és nézegettem az utánpótlás meccsek összefoglalóit, azt a következtetést vontam le, hogy van ebben a paliban kurázsi. Nem okozott csalódást az első felnőtt mérkőzésén, amit irányított, egy gólzáporos meccsen vertük a Genoát 5-4-re. Eleinte a 4-3-3 volt a csapat felállása, agresszív támadójátékkal megspékelve, és ez a későbbiekben se változott, csak a csapat felállása, a játékosok formája és egészsége okán.

Végre ismét örömmel ülhettem le a tv elé (mert akkor még a Digi sport közvetítette a Serie A meccseit) és nem érdekelt, hogy nyer a csapat, vagy ismét betlizik, mert tetszett, amit láttam. Élt a játékkal, buzdította a játékosokat, jól reagált a történésekre. Elindultunk egy olyan irányba, egy olyan személlyel, ami és aki nekem nagyon tetszett (ne tessék félre érteni ez nem a Bianconeri blog).

Az elveszett remény a BL-hely elérésére újra életre kelt, igaz, segítséget kellett nyújtaniuk azoknak a csapatoknak, akikkel versengtünk érte. Sajnos Parmában becsúszott egy zakó, de benne volt a pakliban, hogy egy ilyen szezon végén még be fog egy-kettő. De úgy megraktuk az Udinesét és a Milant, hogy én már készítettem a transzparensem és gyűjtögettem az aprót, hogy az Inter székháza elé vonuljak, ha nem hosszabbítanának a fiatal olasz szakemberrel szerződést.

Vége lett a 2011/2012-es idénynek és Andreával 2015-ig hosszabbították meg a kontraktusát. A nyári mercato előtt már dörzsöltem a tenyerem kéjes mosollyal az arcomon, mert gyorsan nyélbeütöttünk két jó üzletet. Nem kell ragozni, Palaciót és Guarínt is megvettük, ugye utóbbi már kölcsönben volt nálunk fél évig. Sokáig aztán csend volt a klub körül, csak Sneijder és Strama vallott folyamatosan egymásnak szerelmet. Strama a csapat játékát Sneidjerre szerette volna alapozni, ami nem is meglepő, mivel világklasszis a posztján. A fiatal mester szélsős játékot szeretett volna, méghozzá a 4-2-3-1-es rendszerben látta meg az elképzeléseinek megvalósítását. Ez a mercato előre haladtával meghiúsult, mert szélsőt nem sikerült venni.

Egy csodálatos napon felerősödtek a hangok, hogy Pazzinit szeretnék a kuzinok megszerezni. Ez már önmagában is hatalmas örömre adott okot, de hogy még némi pénz mellé Cassanót is csomagban adták, egyszerűen hihetetlen volt számomra. Ekkor döntötte el Strama, hogy karácsonyfát szeretne (nem csak az ünnepekre) a pályára tenni. Eleinte jól szerepelt a csapat. Az EL-ben itthon mind a kettő selejtezőn megégtünk, de idegenben jól muzsikált a társaság.

Eljött a várva várt pillanat, elkezdődött a Serie A 2012/2013-as kiírása. Kíváncsi voltam, hogy milyenek leszünk, ha összeérik az alap kezdő, a stabil mag. Szép focit játszottunk, nekem kifejezetten tetszett. Cassano és Sneidjer jelenléte a pályán szép kombinációkra adott lehetőséget, meg is voltak. Becsúszott egy pofon a Roma ellen, de összességében azzal a meccsel is meg voltam elégedve. A keretet alkalmasnak találtam erre a sok passzos, szép focira és jöttek is az eredmények. A védekezésünk hagyott kívánni valót maga után, de azt gondoltam, hogy ha összeszoknak a fiúk, nem lesz probléma. Ha csak a múltból indulunk ki, egy sikercsapat se azonnal kezdte termelni az eredményeket, lásd Barcelona, Juventus (még ha csak a scudettót is nyerték csak meg), Dortmund. Mindegyik csapatnak megvolt a karaktere, az elhatározása és a bizalom a rendszerbe illő játékosoknak. A döcögős kezdések után beindultak a gépezetek és darálták a csapatokat. Abban bíztam, nálunk is ez fog történni, mert láttam Strama elképzelését a csapaton, látszódott a belé fektetett munka és a motiváció, de a védekezés csak nem akart javulni és a Meazzában egy nagyon csúnya taslit kaptunk a Sienától.

Én még akkor is hittem, hogy ez a felfogás járható út, csak legfeljebb rendszert kell váltani (nem taktikát!) Meg is lépte Strama, átállt a három védős felállásra, de nem csak a felállást változtatta meg, hanem mindent. Én Gasp kinevezésekor is kíváncsian vártam, mi fog kisülni a három védős felállásból, mert szeretem az “új” dolgokat, besült, de csak a saját makacssága miatt (a Juventus és a Napoli meg is mutatta, hogyan kell három hátvéddel játszani). Nagyon elkeserített a látvány, hogy egy ilyen csapat mindenki ellen csak beáll elképzelés nélkül a kapu elé és mikor megszerzi a labdát, elindul a másik felé, kisebb nagyobb sikerrel. Minden meccsen más középpályával és más támadó sorral álltunk fel (ami a formaingadozásoknak és a sérüléseknek is betudható), így semmi esély nem volt arra, hogy kialakítsunk egy stabil magot, amit én hiányoltam. Mert a siker kulcsa a stabilitás. Nem építettünk fel egy vázat, ami köré be lehet pakolni a kiegészítő játékosokat és amit tetszés szerint lehet meccsről meccsre, egy-két ember kicserélésével forgatni.

Valami hasonló vázra gondolok. Egy állandó magra, akik tudják, hogy mikor és hol ebédel a másik és mit énekel a zuhany alatt. Mert azt a saját bőrömön tapasztaltam meg, hogy mennyit jelent az állandóság. Egyszer rég, mikor még én is ifista voltam, de a jelenlegi pontvadászatban is, folyamatosan váltogattuk az embereket, mindig más kezdett. Jött egy új edző, aki három-négy meccsen ugyanazoknak az embereknek szavazott bizalmat és láss csodát, ment a játék és jöttek/jönnek az eredmények.

Nem tudom, mi történhetett Stramával, hogy azt a személyt, akire alapozta volna a csapat játékát, most miért nem játszatja. Szerintem ez vezetőségi döntés és van egy olyan sejtésem, hogy az az unott, semmitmondó arc a kispadnál, amiket mostanában visel a fiatal olasz mesterünk az végett van, hogy ő is összetűzésbe került, ez végett a vezetőséggel vagy esetleg Sneijderrel kapott össze és teljesen megváltozott az elképzelése a csapat játékát illetőleg. De ez mind csak spekuláció a részemről.

Itt a téli mercato, így szót ejtenék arról is. Ha már Sneijdert eladjuk (már ha eladjuk) mindenképp egy trequartistát vagy egy registát hoznék helyette. Minőségi regista jelenleg nem sok akad, akit érdemes lenne az a PSG-ben pallérozódó olasz tehetség, Marco Verratti, ami egy építkező csapat számára nagyon jó döntés lenne, de abból a szempontból nem, hogy így teljesen másolnák a Juve rendszerét. Én személy szerint trequartistának Diegót hoznám. Régen is nagyon csíptem és sokkolt, mikor a Juvéba ment, ahol nagyot is bukott, de az elmúlt két évben megint nagyon jól keni. Támadónak meg elhoznám fél évre kölcsönbe vásárlási opcióval a Spursből Adebayort. A fizetési igénye talány, nem tudom mennyit kereshet a Tottenhamnél de megpróbálkoznék vele. Védőnek meg a hírbe hozott portói Rolandót, akiről a napokban cikkeztek is. A mercato után így képzelem el a csapatot.

Remélem, a téli szünet után már örömömet lelhetem egy Inter-meccs nézésében és ismét tökös lesz Strama.