Szó érte a ház elejét, hogy miért tűntek el a taktikai posztok. Ennek több oka is van. Egyrészről idő igényes az ilyen posztok összerakása, kezdve a megfelelő felvételek megtalálásától, a megfelelő fotók készítéséig, azok feliratozásán át, a lelopkodott ábrák átrajzolásáig, mind-mind pöcsölős munka fázisok. Másik ok, pedig az én számítógépem lassú összeomlása, ami a végén már az egymást gyilkoló vírusok miatt ment végbe. Így az ilyen jellegű posztok elkészítése igencsak problematikussá vált. Viszont egy nagy félévi összefoglalószerűségben azért gyorsan átfésüljük mi történt a látszat mögött, hogy jutottunk el, és leginkább miért oda ahol most vagyunk.
A 4-3-1-2/4-3-2-1 problémái
Azt talán már nem nagyon kell ecsetelni, hogy az előzőleg kitalált rombusz-karácsonyfa felállás a középpályás védekezés miatt nem működött. Nehéz lenne a pontos okát megmondani ennek, egész egyszerűen nem sikerült abban a felállásban az ellenfél támadásait megszűrni. Minden bizonnyal szervezési hiba, nem sikerült az új játékosokat összeszoktatni abban a rendszerben, nem sikerült a megoldó-lépéseket megtanítani a srácoknak, hogy milyen szituációban mikor, ki, hova, merre, meddig, hova helyezkedjen. Többször beszéltük ezt, ennek a felállásnak a lényege, hogy a védelem előtt 3 részre fel van osztva a terület, ezt kell osztani egymás között, az azon túl lépő támadót pedig hagyni a védőknek. Ez nem ment.
A megoldás: 3 védős rendszer
Az, hogy Stramaccioninak miért pont a mostani felálláshoz vezetett a menekülő útja, az jó kérdés. Nem próbálta a középpályás védekezést rendbe rakni, egész egyszerűen inkább megtámogatta hátulról. Ennek a pontos megértéséhez a legjobb az lenne, ha nagyjából tisztába tennénk, hogy mi a feladata egy középpályásnak, és mi egy középhátvédnek. Röviden: A középpályás területet véd, ki lép a területről és megtámadja a területre betörni igyekvő játékost. A középhátvéd általában embert fog, a legutolsó embert, akit követ a mezőnybe, ha az visszalép az összjátékot keresni.
Tehát lényegében 3 ember a középpályán folyamatosan jelen van ugyanúgy, mint a rombusznál a három középhátvédből éppen valamelyik fellépő személyében. Valószínűleg ez a rendszer azért jobb, mert ezt a játékosok megértették, illetve Strama megtudta értetni. Ezen a rendszeren belül, a játékosok a szituációs megoldásokat értik, és magukévá tették, tudják, hogy melyik szituációban mit kell tenni, hogyan kell adott eseményeket elkerülni, megelőzni. Ez a 4 védős rendszernél nem volt így, nehéz is volt eldönteni adott góloknál, hogy igazából ki hibázott. Mindenki, mert nem volt sajátjuk az a rendszer. Nehéz lenne megmondani mechanikailag miért jobb ez a rendszer, talán azért, mert az ellenfél támadásépítésében egy embert, egy védő folyamatosan emberfogásban követ, míg a három középpályásos rendszerben ez valamivel bonyolultabb, hiszen ott átkell engedni az embereket, ez egy időben felvenni valakit, stb.
Labdatartási problémák – A kis csapat mentalitás
Részben igaz. Végig nézve a rangadókat, a Milan és a Fiorentina ellen ez mindenképpen igaz volt. Viszont vita téma, mert sokan arra fogják ezt, hogy szerencsésen vezetést szereztünk korán, és ezért visszaálltunk. Na igen, de ezeket a gólokat, ezeket az előnyöket mi szereztük. Nem az ellenfél hozott össze egy hatalmas potya gólt, hanem mi kiharcoltunk egy pontrúgást, amiből gól fejeltünk (Milan), vagy labdaszerzésből kapuig mentünk (Fiorentina). Nem a kis csapatokra jellemző az, hogy stratégiailag talán a legjobbkor szereznek vezetést, és számukra kedvező mederbe tudják terelni a meccset. Illetve a Juventus elleni produkció pedig a lehető legrosszabb forgatókönyvnek volt a tanítani való megoldása. Tehát mindkét végletre van példánk. Feltételezés, de elképzelhető, hogyha nem szerzünk korán vezetést az adott mérkőzéseken, úgy is tudtuk volna hozni a mérkőzéseket, ezt a Juventus elleni meccs ékesen alátámasztja. A Napoli ellen szintén korán vezetést szereztünk, ez talán már annyira nem lehet véletlen. Az igazság inkább az, hogy nem a csapat felfogása kis csapatos, hanem az elvtervezett taktika megvalósítása nem nagy csapatos. Mert tudatosan állunk vissza, viszont messze nem kontrolláljunk annyira ezeket a játékhelyzeteket, mint amennyire előszeretettel nyúlunk hozzájuk.
Kis csapatok ellen – Juve gödör
A Juventus utáni gödörben hiba lenne minden meccset ugyanabba az ok-okozati összefüggés-rendszerbe tenni. Az Atalanta ellen, a védelem egyszerűen nem bírta el Ranocchia és Samuel hiányát, és ezzel egy időben Silvestre is borzalmasan tért vissza. A támadójátékkal az idei viszonylatokat tekintve, nem volt különösebb gond, rúgtunk 2 gólt, és tudtunk helyzeteket kidolgozni. Ugyanez érvényes a Cagliarira, amit inkább elnagyképűsködtünk. A korai vezetés után leültünk, majd mikor kezdett égni a ház ráborítottuk a pályát a szárdokra, későn. A Parma és Palermo meccsek innen kilógnak, mert ezeken a meccsen döbbenetesen elképzelés és erő nélkül játszottunk, gyakorlatilag helyzetet sem tudtunk kialakítani. Ha figyelmes voltunk, ezen két meccsen hiányzott ragyás Kilmer. Illetve ekkoriban erősödtek fel a Sneijdert követelő-hangok is. A lényeg, hogy egy osztogatónak lennie kell, mert ilyenkor van ez. Alvarez egyrészről borzasztó formában van, és meccs hiányos is, illetve Strama nem találja a helyét (a Parma ellen középső középpályás szerepben gyakorlatilag felesleges volt pályára küldeni, amiről tegyük hozzá nem Ricky tehetett, ő nem oda való.) Coutinho pedig szerintem nem is igazi irányító, hanem egy attacking allrounder, leginkább ezért, másrészről a kora miatt tőle túlzó elvárni, hogy különbséget tudjon jelenti egy hétköznapi sárdagasztós bajnokin.
Sneijder-faktor
Pontosan nem tudhatjuk mi zajlik a háttérben, de nem taktikai okok húzódnak a cirkusz mögött. Nehéz megmondani, hogy Sneijderrel hogy nézne ki a mostani játék, nagy valószínűséggel ugyanúgy működne vele is, viszont látni kell azt, hogy az őrült Antonio tökéletesen betölti Sneijder szerepét, a meccsenkénti 1,5 – 2,5 ziccerlabdáját, vagy ziccerlabdát érő kulcspasszát leadja. Ha más típusú játékosok is, leginkább miatta nem hiányzik Sneijder, mert ezt talán kimondhatjuk, hogy nem hiányzik. Ettől függetlenül, a keret messze nem olyan erős, hogy Sneijdert olyankor mikor sem Cass, sem Fredy nem áll rendelkezésre, a holland fapapucsot gond nélkül tudjuk jegelni. Ezt is lássuk be.
Összegzés
Azt távolról sem mondhatjuk, hogy tökéletes a játékunk. Viszont van elképzelés, hogy mit kéne játszani és összességében működik. Amiben leginkább előre kéne lépni, az nem a nagy csapatos, minden körülmények között domináló akaró felfogás, mert ez hitvita, nem ténykérdés. Sokkal inkább az eltervezett taktika minél magabiztosabb kivitelezésében. Ergo, semmi gond nincs azzal, hogy rendre korán betudjuk vinni a vezető gólt és visszaállunk. Azzal van gond, hogy fapados a védekezésünk, sokszor rezeg léc, és izgulós a meccs pl. a Napoli ellen. Mert ha letudnánk tisztességgel húzni a rolót vezetés után, semmi gond, ebben vagyunk jók, csináljuk, de nem ez a helyzet. Ha a mostani felfogásnál maradunk, ami lássuk be, ha rozogán is, de működik, akkor itt kell leginkább fejlődnünk.