Felzárkóztatási program

Ismét itt a lehetőség hőn szeretett fiainknak, hogy a nagy bajnoki versengésben meg tudjuk fogni az előttünk vágtázó poroszkáló zebra farkincáját, hiszen Riz Zoltán játékvezető sporttárs Milánóban tartotta tegnap este a 3 pontot. Nekünk mindössze annyi lenne a teendőnk, hogy elbuszozunk Parmába, megírjuk a jegyzőkönyvet, átöltözünk, bemelegítünk, hajtunk, több gólt lövünk, mint az ellenfél ránézünk a tabellára és azt látjuk, hogy MÍNUSZ EGY!

 Szerzőtársaimmal ellentétben én igenis hiszek a scudettóban, hisz kivételesen nem ragadtunk be a rajtnál, legyőztük a két ősi riválist, van egy épeszű edzőnk, ráadásul megszereztük Mundingayit is. Remélem, hogy a bajnokság 10. helyén álló AC Parma legyűrése nem lesz egy lehetetlen feladat Stramaccioni legénységének, így felesleges itt közhelyeket puffogtatni, én a Juve legyőzése óta alkalmasnak tartom ezt a csapatot a legmagasabb célok elérésére is. Ezért ülünk le a Tv-készülékek elé, ezért görnyedünk és káromkodunk a streamek fölött, ezért utazunk ki 1000 kilométert egy meccsre, ezért beszélgetünk itt a blogon, ezért viseljük el a barcás osztálytárs (kolléga, rokon, szomszéd, feleség, szerető) zrikálását, ezért vagyunk Inter-szurkolók. Remélem a lelkesítő szavak után mindenkinek hevesebben dobog a kék-fekete szíve, nyugtatásképpen nézzük meg, hogy mi is várhat ránk ma este. Ismerős helyre megyünk, gondoljunk csak a tavalyi bajnokság hajrájára, ahol sikerült épp a kék-sárgák ellen elbuknunk a bajnoki bronzérmünket, így akár még a nemes bosszú pajzsát magunk előtt tartva is indíthatjuk rohamainkat Roberto Donadoni fiai ellen. A sonkások szépen eldagonyáznak az olasz bajnokság pocsolyájában, talán olyan ” hű, de felkapom a fejemet rá” eredményük még nem is volt ebben a szezonban (esetleg a Roma elleni 3-2). Pedig nem is olyan régen még a Mutu-Adrino ékpár szórakoztatta a Tardini közönségét (talán együtt kezdtek el ott szippantgatni, ezt-azt), s akkor még nem is beszéltem az UEFA-kupa győztes alakulatról, most meg nézhetik Amaurit és Biabianyt.

A mi oldalunkon Sneijder sarokba állítása (Viridis kolléga állítása telitalálat) borzolta idegrendszerünket. Én nem is értem ezt az egész, de gondolom a blog olvasói sem igazán. Mi van a háttérben, tényleg ennyire dilettáns a vezetésünk, hogy a legpiacképesebb játékosunkkal szórakozunk? Mindenesetre, ez már úgyis megszokás Milánóban, megint lehallgattunk egy telefonbeszélgetést: (Csörög Wes iphone 6 készüléke: – Tessék itt Wesley Sneijder. – Üdvözöllek fiam, don Moratti vagyok! – Parancsoljon főnök. – Fiam, nem mennek úgy a dolgok, rosszul teljesít az olajfinomító, bejött valami MOL a képbe, így sajnos csökkenteni kell a fizetésedet. – Oké Főnök, de Yolatnhének is kell ám új bunda, jön a hideg, én ebbe nem szeretnék belemenni. – Hát fiam, akkor nem játszhatsz. – A fizetésem az marad? – Ha nem lépsz pályára, akkor azt nem bánjuk. – Rendben, így jó lesz, adja át üdvözletem a csapatnak! Daszvidanyja, akarom mondani Arrivederci!) Összeesküvés elméleteket előszeretettel gyártó barátom szerint, Moratti már megegyezhetett a háttérben valamelyik klubbal és nem akarják egy esetleges sérüléssel kockáztatni az üzlet létrejöttét.

Látunk még rajta kék-fekete mezt?

Stramaccioni az alábbi 22 játékosnak postázott behívótHandanovic, Castellazzi, Belec, (bejárat), Zanetti,  Silvestre, Ranocchia, Samuel, Pereira, Jesus, Jonathan, Nagatomo (földszint)Alvarez, Guarin, Mariga, Cambiasso, Benassi, Duncan, Romano (emelet) Coutinho, Palacio, Milito, Livaja (tetőtér). Sneijder, a fenti okok miatt nem szerepel, Cassano jogos reklamálását eltiltással díjazta az olasz szövetség, Gargano sérült, Sztankovicsot és Chivut lassan már csak fekete-fehér felvételeken láthatjuk Inter szerelésben, olyan rég játszottak.

Ha engem hívnának Andrea Stramaccioninak, akkor ezt a kezdőt (3-5-2) küldeném fel a ma esti összecsapásra: Handanovic – Samuel, Ranocchia, JJ – Zanetti, Guarin, Cambiasso, Alvarez, Nagatomo – Palacio, Milito.

A technikai fejlődésének hatására, már elmúltak azok az idők, hogy hétfőn nincs adás a TV-ben, így élőben vizslathatjuk Palacio tincsét a készülékeken, de továbbra is várjuk a jó minőségű streameket, hisz élnek még olyan futballt szerető emberek kis hazánkban, akiknél nincs bevezetve a Sportklub.