Pozitív hangulatú várakozás előzte meg az idei szezon kezdetét, főleg az összességében jól sikerült mercato, és az ígéretes fiatal edzőnk miatt. Ahogy haladunk a szezonban, apránként körvonalazódik, hogy Stramaccionitól nagy vonalakban mire lehet számítani, mit lehet elvárni a szezon egészét tekintve. A tavalyi év végén mutatott hullámzó, de alapvetően pozitív mérleg és teljesítmény egyelőre maradt, bárvalljuk be, számítottunk némi előrelépésre és reméljük, hogy ez nem is marad el.
Hogy miért? Az egyelőre bizonyos, hogy a csapat még nem állt össze, a végleges középpálya továbbra sincs meg, a Mudingayi, Mariga, Obi kannibál csoport egyik tagja lehet az utolsó kapocs a középpályán, egyelőre egy agresszor, egy igazi labdaszerző hiányzik az összképből. Bár legyünk őszinték, ez a csapatrész nem ebből az érből vérzik, illetve nem csak ebből. Ezzel a témával úgy néz ki, rá is léptünk, megtaláltuk Strama tyúkszemét. A középpályás védekezésben csak nem akarnak megszűnni a lassan már tendenciózus hibák, és aggasztó az itt játszó, papíron minőségi embereink formája is. Guarín túl sok leszarom tablettával operál, rengeteg az eladott labda, és a nagy rössel bevállalt átlövések döntő hányada a lelátón landol, vagy partdobás formájában kerül vissza a játéktérbe. Gargano pedig egész egyszerűen szar. Dekoncentrált, technikai hibákkal (labdaátvételek) játszik, nincs formában. A fent maradó opciókkal meg nem feltétlen vagyunk kisegítve, Cambiasso hol jó, hol nem, Zanetti és Pereira pedig nem igazán illenek 3 középpályásos rendszerbe. Itt mindenképp fejlődnünk kell, de attól tartunk, Strama Achilles-ína ez lesz, ez az ő gyengéje, támadófelfogású edzőként ez a játékelem sanszos, hogy sosem lesz tökéletesre csiszolva.
Viszont amit egy sorral hátrébb művel, amit az ott játszókból kihoz, az megsüvegelendő. Ranocchia eddig mutatott teljesítménye és fejlődése indokolttá teszi, hogy lassan nagy szavakat használjunk vele kapcsolatban. Juan Jesus beugrós Thiago Silva performansza pedig maga a bombameglepetés, és tegyünk említést arról is, hogy a sokat fikázott részeges karatemesterünkre mostanság nem igazán lehet rosszat mondani. Ellenben Jonathanról, akinek az eddig teljesítménye eggyel növeli a télen obligát igazolások számát.
Továbbá megkerülhetetlen az idei San Siro-átok. Eddig konkrétan nem nyert ott hazai csapat, és holnap bizony egy hazai meccs jön. Franc tudja, hogy ennek mi lehet az oka, nálunk egyesével nézve mindegyik meccsre lehet kifogást találni. A két vereség közül egy agyonnyert, már-már tét nélküli visszavágó volt, a Roma ellen beleszaladtunk egy rangadó vereségbe, a Rubin ellen, mint legerősebb csoport ellenféllel szemben, tartalékosan pedig egy X valahol reális is. Viszont a kifogás rendre valamilyen gebasz esetén van, ez most is így van.
A Siena elleni legfontosabb kérdések: Ismét szerepet kap-e Torinóban kis túlzással zseniálisan játszó Jézusunk? A Guarín-Gargano kettős ki tud-e evickélni a pöcegödörből, és egyáltalán kezdenek-e? Pereira végre a saját posztján játszhat, vagy továbbra is erőlteti Strama a középpályán? És hogy a középpályás védekezésben történik-e valami előrelépés, vagy most is egy kocsmai nyerőgép elvével fog működni?
A Gazzetta kivételesen a mi agyunkkal gondolkodik, és azt a kezdőt vizionálja, amit mi is szeretnénk, és per pillanat a legoptimálisabb: Handanovic; Zanetti, Ranocchia, Juan Jesus, Nagatomo; Guarín, Gargano, Pereira; Sneijder; Cassano, Milito. Egyetlen egy helyen vitatnánk ezt, Pereira helyett mi talán Cambiassót erőltetnék, mivel Jaguár Mancs nagyon húz a pálya széle fele ebben a pozícióban, ami nem túl ideális, viszont fizikai jelenlétben, megtett méterekben, megnyert párharcok és szerzett labdák számában magasan jobb, mint Cambiasso. Akit év végére leginkább már Stramaccioni mellett szeretnék látni, afféle Mihajlovics-szerepkörben, sanszos, hogy abban több hasznunkra lenne, hiszen amúgy is szervezkedős, intelligens játékos. Egy masszívan és lelkesen védekező Sienára számítunk, és ezzel együtt egy kicsit nyögvenyelős, de megnyert meccset látunk lelki szemeinkkel. 2-0, Sneijder, Cassano.