Ista quidem vis est!

Suetonius szerint Julius Caesar utolsó mondata volt a címben szereplő, melynek jelentése: Ez erőszak! A mi Julio Cesarunk távozása dühös és indulatos érzelmeket vált ki az Inter-szurkolókból, mert nem tudjuk kierőszakolt távozásának háttérét, csak annyit, hogy két esztendővel ezelőtt a Bajnokok Ligája legjobb kapusának választott második kedvenc JC-m (ő az első és van egy harmadik is) méltatlan módon kénytelen elhagyni 7 év után a klubot.

Si vis pacem, para bellum! – Ha békét akarsz, készülj a háborúra!

2005 nyarán vívta első igazi háborúját adminisztratív veronai kitérővel Milánóba érkezvén az olasz válogatott 5 évvel korábbi hősével, Francesco Toldóval. Emlékszem, a Sport TV egyik nyár végi Zuhanyhíradójában a Serie A idénybeharangozójában az Inter várható felállását elemezték, amit úgy kezdtek, hogy “a kapuban egy brazil fiatalember áll majd Julio Cesar személyében…” Én csak néztem, mint hal a szatyorban kidülledt szemekkel, hogy milyen cuccot tolnak ezek ott a stúdióban, mi az, hogy nem Toldóval kezdődik a névsor és egyáltalán ki a franc ez a gyerek? És tényleg úgy lett. Ehhez persze kellett Toldo terrorfenyegetettségtől való félelme (azon a nyáron egy londoni tornán szerepelt a csapat), a beszari olasszal ellentétben a bátor brazil felült a repülőre és az angilai meccseken úgy meggyőzte Roberto Mancinit, hogy talján riválisának maradtak kis túlzással a Coppa Italia-meccsek.

Veni, vidi, vici – Jöttem, láttam, győztem.

Az első két idényében – a pályán – “csak” Olasz Kupák és Szuperkupák jutottak az időközben a liga legjobb kapusai közé libbent Juliónak. Igazi áttörésnek a Juventus nélküli 06/07-es szezont nevezhetjük, amikor az Inter széttrancsírozva az ellenfeleket, jelentősen kiemelkedve a mezőnyből húzta be a Scudettót, nem kicsit köszönve a “ritkán szól, de akkor nagyot” elven működő JC-nek. José Mourinho hatalomátvétele után a legendás treble szezonban Diego Milito mellett talán az ő teljesítményének köszönhetjük leginkább a három csodás trófeát, olyan emlékezetes performanszokkal, mint amiket a BL egyenes kieséses szakaszában, valamint a milánói derbiken mutatott be.

Alea iacta est – A kocka el van vetve.

Ha valaki azt mondja az örökké felejthetetlen 2009/10-es triplázás után, hogy két nyárral később Julio Cesart egyoldalú szerződésbontással egy londoni kiscsapatig üldözik, az illetőt azonnal leküldöm a pincébe, hogy égő gyufával ellenőrizze a gázszivárgást. Nyilván rá lehet fogni, hogy mindig is inkább vonalkapus volt, hogy 33 éves már és szerződése sem túl klubelnökbarát, ne adj’ isten kövér (mármint ő), de könyörgöm…Így nem lehet egy klubikonnal bánni. A csapat egyik érző szívű igazi interistája lett, akit megríkattak a vereségek, aki kiállt csapattársáért, aki őrjöngve ünnepelte a városi rivális legyőzését, aki átvette Pazzini pazzós gólörömét, és aki még a Főgonosz képébe is belevigyorgott.

Aki embertelenül hiányozni fog.

Et tu mi file…- Te is, fiam…?