Rosszcsont Tóni hazatalált

Sir Alex Ferguson nevezi előszeretettel “zajos szomszédnak” az olajozottabban működő manchesteri csapatot, valahogy így vagyunk mi is Antonio Cassanóval – erről nyilván többet tudna mesélni Wesley Sneijder, a tényleges szomszéd. Jó hír mindkét félnek, hogy ettől a héttől spórolhatnak a benzinnel és valamelyest hozzájárulhatnak az ózonréteg megóvásához: mehetnek egy kocsival edzésre.

A két napja a semmiből előkerült és “fantacalciónak” tűnt hírek hétfőn este egy Moratti-Galliani vacsora közben valósággá váltak: 2002 után ismét játékost cserél egymással az Inter és a Milan. Nagyon-nagyon reméljük, hogy a Coco-Seedorf váltással ellentétben ezúttal a városi rivális kerül a pénisz rosszabbik végére…

Cassano timeline-jának részletes elemzése nem szükséges, mindenki tisztában van a Bariból származó egykori Roma-, Real Madrid-, Sampdoria- és Milan-játékos pályafutásával, erősségeivel, balhéival, gyengéivel. Zlatan Ibrahimovic óta óvatosan kell kezelni a “Juventus-pizsamában aludtam gyermekkoromban” és az “amikor kissrác voltam, mindig Inter-játékosnak képzeltem magam” típusú kijelentéseket, de Cassanónak talán elhihetjük interista mivoltát. A közismerten nerazzurro világbajnok motorversenyző, Valentino Rossi társaságában párszor még Samp-játékosként megjelent a Meazzában és régi cimboraság fűzi Marco Materazzi mellett Andrea Stramaccionihoz. Visszatérve a kis pöcsös Antonióra – nem mintha számítana a mai zsoldosok uralta világban – kölyökként tényleg kék-fekete gyertyákat kért a szülinapi tortájára:

Térjünk rá az átigazolás részleteire. Giampaolo Pazzini értékét 12 millió euróra lőtték be Brancáék (emlékeztetőül: anno ennyiért, plusz Jonathan Biabiany játékjogáért érkezett Genovából), Fester bácsiék Cassanót nagyjából ötre, vagyis az Inter által kiindulási alapnak tekintett 10 millió kicsit soknak tűnt elsőre, így egyeztek meg a felek végül 7 és 8 millió közti összegben, amit a Milan a tervek szerint három év alatt törlesztene. Fizetése bónuszok nélkül 2 vagy 3 éves időtartamra évi három milcsi lenne.

Amikor először lehetett hallani a csere ötletéről, még szó sem volt semmiféle pluszlóvéról – többen voltunk azon a véleményen, hogy akár egy az egyben is megérné a csere, hiszen olyan játékos helyett kapna egy kreatív, több poszton használható ösztönös zsenit, akinek a mezszámát elvették, hosszú hetek óta sikertelenül árulnak és akinek önbizalma valahol Szíj Melinda csíkos szatyrának legalján lapít. Erre fel kiderül, hogy elvileg a ramaty gazdásági helyzetben lévő kuzinokat megszállta a jótét lélek és dejongnyi összeget még hozzácsapnak a transzferhez. Valószínűleg Gallianinak mellkasi fájdalmakat okozott a lelkiismeret-furdalás az elmúlt évek lehúzó cseréiért és próbál kompenzálni valamennyit…

Pazzini.

Sajnálom. Még Atalanta-játékosként szúrtam ki magamnak, az új Wembley első tétmeccsén szerzett mesterhármasa után egyenesen benne láttam a következő Vierit. 2011 januári érkezése és egy évekig nehezen feledhető meccsen esett debütálásakor rég lelkesedtem ennyire játékosért. Hasonló véleményen voltam Rolkó kollégához, aki az Andrea Poli véglegesítésének elmaradásáról született kesergős posztban írta le, hogy neki számít az olasz játékosok meghatározó jelenléte a keretben. A klub történelme és filozófiája ellenére nekem is.

Mivel Strama látványosan mellőzte az edzőmeccseken és kijelentette, neki nem jönnek be az egy helyben álldogáló, kiszolgálásra váró, összjátékban gyakorlatilag használhatatlan centerek, a váltás elkerülhetetlenebb volt, mint VV Zsuzsi öngyilkossági kísérlete.

Eddig nagyjából a félig tele pohár fenekét néztük meg, most jöjjön a félig üresé.

A károgók és az ellendrukkerek szerint Cassano elhízott, motiválatlan, lassú, mindenhol megcsinálja a köcsögségeit és nem utolsó sorban szívműtétje óta nem teljes értékű futballista. Ezekkel a tényekkel vitatkozni nagyon nem lehet. A balhéiról annyit, hogy mióta apa lett és a Sampdoriába igazolt, mintha helyrerakták volna, mindössze egyetlen komoly nézeteltérésbe keveredett (a klub elnökével), mert hát az Ibrahimovic és Thiago Silva eladása miatti kifakadását balhénak nevezni picit túlzás, valamelyest érthető, még ha nem is fogalmazott a legszerencsésebben. Bízzunk benne, hogy pályafutása vélhetően utolsó klubjában lenyugszik, beáll a sorba, utoljára még összekapja magát.

Ami a szakmai részt illeti, úgy nagyjából 60 percre van belőve meccsenként. Hogy kitől veszi el a játékperceket, egyelőre kérdéses, a Coutinho iránt aggódókat megnyugtatom, hogy egyes verziók szerint amolyan első számú cserének érkezik előre – ismerve Fantantonio személyiségét elég nehéz elhinni, hogy ebbe belemegy. Hogy milyen posztokon használja Strama, nagyjából ki lehet találni. Egymás után veszi le a Futballista Tesco polcáról a klub a védekező középpályásokat, ami előre vetíti a 4-3-2-1-es karácsonyfát, ebben Sneijder mellett lehetne az egyik előkészítő. Az edzőmeccseken leggyakrabban látott 4-2-3-1 érzésem szerint nem bírna el egy Milito mögötti lusta Cassanót, egy hullámzó Sneijdert és egy Palaciót vagy Coutinhót – legalább három ember mínusz védekezésben.

Nézzük a pozitívumokat, mert vannak ám! A már említett terroristákkal telített középpályás romboló osztag könyörög egy védelmet váratlan megoldásaival, gyilkos passzaival megbontani tudó emberért – ő lenne Cassano. Fentebb szó volt a bizonyos utolsó esélyről és ha tényleg igazi interistának tartja magát, nem fog kibaszni a klubbal és a csapattársaival a folytonos hisztijeivel.

Végezetül jöjjön a Marco Brancával készült Bede Márton-féle klasszikus villáminterjú:

– Branca úr, nem gondolja úgy, hogy az úton-útfélen hangoztatott “fiatal, alacsony fizetésű játékosokat akarunk igazolni” elmélet a 28 éves Handanovic és Silvestre, a 30 éves Palacio és Cassano, valamint a 31 esztendős Mudingayi szerződtetésével finoman szólva nem állja meg a helyét?

– De.

– Köszönöm az interjút!