Csak az tér vissza hozzánk, akit elengedünk

„Az élet nem romantikus regény. Az igazság az, hogy a romantikus regények azért olyan kelendőek – azért vevő rájuk annyi ember -, mert senkinek az élete nem hasonlít rájuk. Csak mindenki azt szeretné…”

2002. április 4. Emlékszel? A Feyenoorddal játszottunk UEFA-kupa elődöntő odavágót. Kikaptunk egy öngóllal. A te öngóloddal. Alig ismertünk, kis túlzással havonta egyszer láttunk játszani. Amikor apám meglátott a tv-ben, mindig mondta: ennek biztos van otthon kokainültetvénye.

2002. április 28. Egy héttel az összeomlás előtt szerezted első bajnoki gólodat a Piacenza ellen a majdnem fullos Meazzában. Biztos emlékszel. Én igen. Az internet előtt kuporodva hallgattam Scarpinit, ahogy a világba ordítja nevedet.

„Köszönöm, hogy beléptél az életembe, és örömet szereztél nekem. Köszönöm az élményeket, az emlékeket, amelyeket életem végéig féltő gonddal megőrzök.”

Például a Newcastle elleni hazai BL-meccset 2003. márciusából. A csapatra és rád leginkább jellemző hajtós, hektikus összecsapás volt. No meg először találtál be a Bajnokok Ligájában.

„Nincs rosszabb érzés, mint mikor búcsúzni kell. Megköszönni, lezárni, elválni majd elbúcsúzni. Nem lehet mit mondani. Nézel okosan, és csak azt várod, hogy mondjon valaki valamit. Valami szépet. Valami jót. De erre nincsenek szavak.”

De vannak. Odaadás, küzdelem, harc, kitartás, szenvedély, keménység, non mollare mai. Ez a hét kifejezés jut eszembe rólad. A véredet adtad az Interért.

Semmi sem tart örökké. Eljön az idő, amikor mindannyiunknak búcsút kell venni a világtól, amit ismertünk, búcsút mindentől, amit magától értetődőnek tartottunk, búcsút azoktól, akikről azt hittük, sosem hagynak el. És mikor ezek a változások végre szemet szúrnak, mikor az ismerős távozik, és az ismeretlen átveszi a helyét…

Nem akarom, hogy átvegyék a helyed. Nem akarlak elengedni. Mert ha megteszem, elengedem a fiatalságomatElengedem mindazt, amit 13 év alatt átéltem veled. Hisz veled együtt nőttem fel. Együtt zokogtunk május 5-én, együtt emeltük fel első trófeádat 2005. június 15-én, együtt őrjöngtünk a Sampdoria ellen 0-2-ről fordítás után.

„Aki kemény, az könnyebben törik.”

Hogy utáltak az ellenfelek! Marco pajtásoddal évekig aprítottátok őket a darálóban. Onnan élve nagyon kevesen kerültek ki. Téged mégis tiszteltek. A hűségedért, szívósságodért, soha fel nem adom hozzáálllásodért, 173 centis „magasságod” ellenére Órarugógerincű felpattanó-szerű emelkedésédért.

„Te voltál az én hősöm…de nem hiszek már a mesékben…”

Fájdalom, tényleg nemMár csak Pupi maradt.

„Az igaz ember eltávozik, de fénye megmarad.”

És a momentumok. Sose feledem a reggio calabriai 91. percet. Ekkor már készültél átadni a helyed. Tudtad, hogy közeledik az elkerülhetetlen. Mégsem szóltál egy rossz szót sem, zokszó nélkül tűrted, ha időhúzó cserének vagy balhátvédnek állítottak.

„Ritka a sima, jól időzített búcsú, amilyet az ember remél. „

Neked megadatott, amit érdemeltél. Ott lehettél a Föld összes interistájának legszebb napján 2010. május 22-én Madridban. Még ha a tényleges búcsúra várni kellett.

„Sokféle módon távozhatunk. Néhány ember kezet ráz, mások integetnek. Néhányan szeretik a nagy öleléseket. Aztán vannak, akik nem akarnak elmenni, amíg valaki nem mondja nekik: kifelé. „

Kegyetlen világunk híján van az igazán emberi pillanatoknak. A kevés kivételek egyikeként olyan gesztusban lehetett részed, amit csak a legnagyobbak érdemelnekGyőztes derbin köszönhettél el tucatnyi esztendő lezárásaként otthonodtól, barátaidtól, mindenkitől, akit 2000 óta szolgáltál. Tőlünk.

„Vége a szerepednek, de a darab még folytatódik…Vonulj el a háttérbe és onnét figyeld a folytatást…”