Sacchi segített legyőzni a Milant

Stramaccioni sokadjára bizonyítja taktikai felkészültségét, intelligenciáját, és józanságát. Rengeteg féle-fajta (nem csak jellemzően olaszos) felállásban játszott már a csapat az érkezése óta. Hab a tortán, hogy mindegyikben volt ráció és mindegyik lényegében az aktuális helyzetre kívánt optimálisan reagálni. Most szintén újat húzott  és szintén bejött. A slusszpoén az egészben, hogy a Milan egyik kultikus figurájának zsenialitását kölcsönözte a kuzinok legyőzéséhez. Kielemezzük a Milan elleni frenetikus győzelem részleteit és összetevőit.

Viridis értékelő posztjához szánt gondolatok összeszedése közben az első, ami bevillant, hogy a bal oldalon mekkora tumultus volt lényegében az egész mérkőzés alatt. Elkezdtem fejben összerakni a felállást és egyből kirajzolódott az említett oldalon egy sokszög. Alvarezt, ugye Strama visszahúzta a karácsonyfa felállásból egészen ki a szélre, ahol Ranieri alatt játszott leggyakrabban. Az üzenet és a funkció egyértelmű volt:  a védelem előtt a területek besűrítése és védekezés megtámogatása. Aztán bevillant Alvarez, Guarín és Sneijder is, egymás közvetlen közelében és Milito kötetlen center pozíciója. Négy jól passzoló, kombinatív ember egy rombuszban. Mivel a meccsen akadtak gondjaim a streamekkel, ezért gyors ellenőrzésként felugrottam a zonal markingra, hogy mennyire lehet hülyeség ez, amit a homályos emlékek között össze forrasztgattam.

Meglepetésemre pontosan ez a látvány várt, bár annyi változással, hogy a bal oldali rombusz egyik főszereplője ott Nagatomo volt. Ami igaz is, de ez érzésünk szerint tudatosan változott, játékszituációtól függően Militóra cserélve a negyedik embert a négyszögben. Illetve az összetétel folyamatosan változhatott, nyilván Guarín a támadó harmadba nem követte az akciókat közvetlenül, ellenben az erre igencsak  hajlamos Nagatomóval. Ezen rombuszok kialakítása 2 okból (a, b) is rettenetesen bejött. Elkezdtem kutakodni, ugyanis rémlett ez Ferenczi Attila “A 4-4-2-s átlós védekezés avagy a négyesláncok c. könyvéből egy ilyen passzus, hogy játékgyorsítás alapkritériuma: a felálláson belüli rombuszok kialakítása.

Az említett könyv 2 módját ismerteti a játékgyorsításnak:

1.) Zónavaltást

2.) Szintugrást

(kép a zonal markingból)

Apró szépséghiba, hogy a szabály szerint  a rombuszokat a pálya hosszanti síkjában kell létrehozni, ugyanis a zónákat és a szinteket is így határozzák meg, ebből lesz egyértelmű a zónaváltás és a szintugrás. A zónák a pályát széltében tagolják, a szintek pedig hosszában. Tehát, ha kiegyenesítjük a képen látható rombuszokat, láthatjuk, hogy a bal oldali képen a mélységi játékos oldalt (zónát vált) váltja a labdát, míg a másik képen hosszanti átadás történik, tehát szintugrás jön létre. (Szintugrásnál fontos, hogy a játékosok azonos zónán belül cikk-cakkban helyezkedjenek, hogy megkönnyítsék az összjáték felgyorsítását.) Maga a szituáció tehát nem ugyanaz, de felfedeztük a 4-4-2-es játékrendszeren belüli összjáték megkönnyítésére alkalmas játékhelyzetek kialakítását.

A whoscored szerint, a játékosok átlagos pozíciója.

a.) Ezáltal az Inter labdabirtoklása lényegesen minőségibb lett, mint a Milané, ugyanis az alapvetően kombinatív és kiválóan passzoló Alvarez, Guarín, Sneijder hármas egymás között tudott játszani (ők hárman is passzoltak a legtöbbet az Internél, 39 – 95%, 39 – 92% – Guarín emellett a legtöbb szerelést mutatta be, szám szerint 4-et; 52 – 87%, tehát az általuk létrehozott minőségi labdatartás bizonyított), plusz opcióval a kiugratásokra tökéletesen alkalmas, gyors és az egy az egyekben is jó Nagatomóval, és a szintén minőségi összjátékra képes Militóval. A Herceg sokadik mennybe menetele volt ez, nem elég, hogy több mint 50 év után újra van triplázó a milánói derbin, de lassan oktatni kell azt az elképesztően intelligens és zseniális centerjátékot, amit ő mutat be.

b.) Ahogy a zonal marking is fejtegeti, az Inter ezzel a labdát jól járató négyessel egyrészről létszámfölényeket és egy az egyezési lehetőségeket tudott kialakítani, illetve a Milan védekezését arra kényszerítette, hogy erre az oldalra tolódjon  és ezzel egy időben területet csináljon a túloldalon. Nagatomóra Nocerinónak kellett volna figyelnie,  csak a Milan középpályásai a védelem előtti területet osztják fel egymás között, ezért Nocerino nem rohangálhat Nagatomo után. Bommel Sneijder, Alvarez Abate embere volt papíron, csak Alvarez nem a szélek felé játszott, hanem befelé. Ezzel, hogy Abaténak és Nocerinónak cserélgetnie kellett Alvarezt és Nagatomót, már megvoltak azok a tempóelőnyök és szituációk, amivel az egy az egyeket sikeresen lehetett kivitelezni. Főleg akkor, mikor Sneijder is kihúzódott arra a területre, és létszámfölény alakult ki, van Bommel pedig oda nem követhette. A túl oldalon pedig ott maradt Muntarira a Zanetti-Maicon kettős. Szintén találkozunk a szélső védő és a rombusz  problematikájával, amivel idén nekünk is volt többször problémánk a Juve ellen. Ugyanis Maiconra nem jutott ember, mert a 4-3-1-2-es felállásban  a treqartista és a két támadó közül kellene valakinek visszalépnie vele. Viszont a Milan játékában azért szerepel 3 labdaszerző feladatú játékos, hogy a támadó trió egyik tagjának se kelljen ilyesmivel foglalkoznia, viszont így létszám fölények alakíthatók ki mindkét oldalon a szélső védők aktiválásával. Ezzel a jelenséggel találkozhattunk már, nem is akárhol, Arrigo Sacchi mára már klasszikus Milanjánál.

Sacchi alapfelállásában az egyik kulcsmomentum, hogy a szélsők és a középső középpályások egy négyszöget hoztak létre, ami egyrészről tartalmazza az azonos zónán belüli cikk-cakk helyezkedést, tehát alkalmas a játék hosszanti gyorsítására, illetve létszámfölényt alakít a labda  környezetében.

Továbbá a játék követésekor szélre tolódhat a labdás oldalára, ezáltal óriási területet nyit a túloldalon. Ezzel a szituációval találkoztunk Strama bal oldali négyszögénél. Apró személyi és poszt cserékkel, de maga a szituáció és a játékszervezés ugyanaz.

Nézzük, ezek a szituációk, hogy néztek ki a valóságban:

Guarín – Sneijder – Nagatomo – Alvarez négyszög, Milito mozog az összjáték felé, Maicon előtt nő a tér. Az akciót, Nagatomo lövéssel fejezte be.

Guarín – Nagatomo – Alvarez – Milito négyszög. A Milan középpályája már ki van zárva a játékból.

Az akciót Guarín lövéssel fejezi be, Maicon tankönyvbe illően érkezik az üres területre, a váltás elmarad.

Sneijder távoli lövése pillanatában: Guarín helyezkedik a rombusz mélyén, Alvarez a szélen igyekszik, Milito legelöl keresi az összjátékot az oldalra mozgással, Sneijder éppen tüzel. A képen jól látszik, hogy több kombinációs lehetőség is fennáll. Alvarez megjátszható a szélen, ezzel a Milant további tolódásra lehetne kényszeríteni, illetve Milito is kiugrásra kész. A sárga nyíl mutatja Maicon érkezési lehetőségét, és a szituáció által létrehozható szabad területet.

Az első tizenegyes előtt: Milito a játék felé húzódik az egyik oldalra (Pazzinivel ez is az egyik legnagyobb baj: ő ilyenkor is a két középhátvéd között próbálna helyezkedni, és a centerezést várni. Ezért viszont az akció kialakításáért felelős csoport létszáma lecsökken – nem hiába a mezőnybeli emberhátrány mantra – ezzel együtt a kombinációs és összjátékbeli lehetőségek is látványosan visszaesnek, ebből lesz a nézhetetlen passzivitás és az ötlettelen játék), továbbra is ő a négyszög csúcsa. Nagatomo odaadja a labdát Alvareznek, majd a szélen fut tovább, Alvarez felpasszolja a labdát kényszerítőbe Militónak, akit a kiugratása után lerántanak, büntető.

A vezetett akciók területe

Lövések

Tehát a Milan egyik oldali középpályását – ezen a meccsen rendszerint Nocerinót – egész egyszerűen kicicázzák. Az első két képen tökéletes látszik, az egyiken Alvarez már Nocerino mögött van, a következő képen teljesen egyedül áll. Stramaccioni lényegében megfogta a karácsonyfa tetején lévő Milito-Sneijder-Alvarez hármast és Nagatomo csillapíthatatlan felrohangáló kényszerét is, lecsapdázta vele a Milan egyik oldalát. Úgy működött tökéletesen ez a rendszer, hogy a lényegében a gyilkos oldalváltásokkal látványosan el is felejtettek operálni.

A taktikai ötlettesség mellett szerves része volt ennek a győzelemnek a mentális tartás is. Ranieri csapata ennél ezerszer kisebb bukkanókon fennakadt és megsemmisült. Leó csapatát bárki lekontrázta, lemészárolta, bár neki nem állt rendelkezésre a Samuel-Lucio páros (akik közül előző megint tanárian tért vissza, továbbra is hibátlan a derbi mutatónk mikor ő pályára lépett), Benítez csapata pedig hangosan hörögve fuldoklott az ötlettelenségtől. Ez a csapat viszont a padlóról állt fel úgy, hogy a bíró a hátán állt. Kísértetiesen hasonlított a mérkőzés a legutolsó mourinhós derbire, ahol Rocchi dolgozott nagyon azon, hogy a Milan nyerje a meccset, de nem járt sikerrel, ahogy Rizzoli sem. Stramaccioninak ezért is hatalmas tisztelet jár, amiért így kitudta pörgetni a fiúkat egy lényegében tét nélküli mérkőzésre. Ezzel a derbi győzelemmel minden kétséget eloszlatott afelől, hogy ideális választás az Inter vezetői posztjára.