Nincs Bajnokok Ligája (mármint teccikérteni, amúgy van, Persie persze), nincs Olasz Kupa, nincs hétközi forduló, hétvégi Serie A-mérkőzések maradnak el, nincs miről írni. Legalábbis ezzel nyugtatjuk magunkat, hogy miért nem vagyunk képesek néhány sort ideböfögni, hogy minimum kommentfogóként szolgáljanak a tűzoltó sorok. A napokban beleszaladtam egy relatíve régi összeállításba az Inter történetének 10 legfurább, legbénább, legfaszább olyan átigazolásáról, amely során játékoscserék (is) történtek. Klikkelj, emlékezz és hökkenj!
10. Christian Vieri (Lazio->Inter, 33 millió euro Diego Simeone, 1999)
A transzfer bejelentésének napján csalódottságában öngyilkosságot követett el egy fiatal Lazio-szurkoló. A monstrum hat év alatt szerzett száznál több góljával bőven ledolgozta az árát, ellenben komoly trófeához nem tudta segíteni az Intert. Simeone viszont első római idényében scudettót ünnepelhetett. Szopóráta: 1/10
9. Adriano (Flamengo->Inter, 3.5 millió Vampeta, 2001)
Ismeretlen taknyosként érkezett a 19 évesen még Schlossgoldot se nagyon fogyasztó brazil talentum. A Veneziának lőtt győztes gólja után ide-oda rakosgatták hol kölcsönbe (Firenze), hol közös tulajdonba (Parma), hogy aztán 2004. januárjában végleg kék-feketébe öltözzön. Két-három évig a világ top csatárai között jegyezhettük, később édesapja halála után hurrikán erejű hátszéllel indult el a szakadék felé. A cserébe hazazavart „vámpír” és „ördög” szavakból művésznevet kreáló középpályás személyében a riói melegmagazinok címlapsztárját tisztelhetjük. Szopóráta: 0/10
8. Gianluca Pagliuca (Inter->Sampdoria, 4.1 millió Walter Zenga és Riccardo Ferri, 1994)
Érzelmileg nehéz lehetett feldolgozni a két saját nevelésű Nerazzurri-ikon és itáliai mundiál-sztár távozását egyszerre, de 14 évesen még nem nagyon fogtam fel. Pagliuca öt éven át reteszelte be a kapunyílást, a szurkolók egyik kedvence és méltó Zenga-utód lett. Szopóráta: 3/10
7. Zlatan Ibrahimovic (Inter->Barcelona, 43 millió Samuel Eto’o, 2009)
A három szezonban három bajnoki címet szállító bosnyák jómadár BL-t akart nyerni, ám helyette annak az Eto’o-nak jött össze, akit beáldozott Horgasért a Barcelona. Mind gazdaságilag, mind futballszakmailag atomra megérte a csere – az Internek. Szopóráta: 0/10
6. Diego Milito és Thiago Motta (Genoa->Inter, 16 millió Robert Acquafresca és Francesco Bolzoni, illetve több primavera-játékos, 2009)
Maffiózó deal no. 1. Kerei Gusztáv legyen a talpán, aki kiigazodik eme sötét ügylet kulisszái mögött. A két M-betűs genovai fiú (főleg az argentin) a 2010-es treble főszereplőjeként örökkön-örökké beírta magát a klub aranylapjaira, viszont a két megnevezett ellenérték egyelőre közepes Serie A-játékosnak, vagy még annak sem mondhatja magát. Szopóráta: 0/10
5. Ricardo Quaresma (Porto->Inter, 18.6 millió Pelé, 2008)
Az olasz sajtóval együtt a magyarországi szurkolók nagy része előre megjósolta, hogy a külsőzés főcigánya ordas nagy bukta lesz. Mourinho tervei szerint 4-3-3-ban Amantino Mancinivel kellett volna védőket hülyítve Zlatant lasztikkal tömnie, enyhén fogalmazva befuccsolt az ötlet. Fél éves londoni kölcsönjátékot követően visszatért újabb esélyt kapva, de minek. Jelenleg a Karabükspor hátvédeit próbálja bebőrözni. Ki az a Pelé? Szopóráta: -/-
4. Ivan Zamorano (Real Madrid->Inter, 1 millió Roberto Carlos, 1996)
Harminc körül járt a chilei fejelőkirály Milánóba igazolásakor és hiába számított közönségkedvencnek lelkes, odaadó hozzállása miatt, madridi góltermését nem tudta importálni. Roberto Carlos kapcsán, mint tudjuk, a kilencvenes évek legnagyobb hibáját elkövetve az edző-játékos háborúban Morattiék Hodgson várának falait védték, „jutalmul” kapott a Real egy korszakos zsenit. Szopóráta: 9/10
3. Francesco Coco (Milan->Inter, Clarence Seedorfért cserébe, 2002)
Szintén ismert és megalázó történet. Az aktuális edző (Hector Cúper) balhátvédet kívánt, a nyelvnyújtogatós puncimágnes képében meg is kapta, nagyszerű, csakhogy a bulvárlapok kedvence piros-feketében mutatott reményteljes produkciója helyett kék-feketében minősíthetetlenül futballozott, egyedül Greskónak köszönheti, hogy nem övé a balhátvéd posztja a hulladékválogatottban. Eközben Kredenc többek között két Bajnokok Ligája trófeához segítette a kuzinokat. Szopóráta: 10/10
2. Andrea Pirlo (Inter->Milan, 2.8 millió Andrés Guglielminpietro, 2001)
Tudomásom szerint ez az üzlet nem így zajlott, hanem a búsképű lovagért szép summát fizetett a Milan (18 millió), a kimondhatatlan nevű vasalt hajú pojáca pedig Christian Brocchiért cserébe váltott színeket, de hiszek ennek a forrásnak. Különösebb elemzést nem igényel az eset, mindenki tisztában van András milanos sikereivel és a szellőléptű fosadék interes teljesítményével. Szopóráta: 10/10
1. Fabian Carini (Juventus->Inter, Fabio Cannavaróért cserébe, 2004)
Maffiózó deal no. 2., vagy inkább non plus ultra. Kannás néhány sérüléstől eltekintve ha nem is világklasszis, de elég komoly szinten tolta két Inter-éve alatt, az ártatlan arcú kis uruguayi legény (az új Buffon, muhaha) mindössze alig párszor állhatott a zebrák gólvonala előtt. A történet megint csak nem újdonság: Carini négy, azaz négy mérkőzésen húzott kesztyűt, Cannavaro scudettókat, világbajnokságot, aranylabdát nyert. Hogy hogyan sikerült a torinói keresztapának beteljesítenie minden idők legnevetségesebb egy az egyben cseréjét, nem tudjuk, sőt, napjainkban is ökölbe szorított kézzel hüledezünk a sztorin. Szopóráta: 10/10
