NextGen Series – elődöntőben a Primavera

Előzetesen sokkal nagyobb figyelmet akartunk szentelni ennek a sorozatnak, aztán egész egyszerűen el lett felejtve, az az igazság. Viszont, mivel nagyjából már a vége felé közeledünk, és a gyerekek még mindig harcban vannak, ezért úgy gondoltuk, egy posztot megér, hogy nagyjából átfussuk természetesen Inter szempontból a tornát, és egy összefoglalót összedobjunk a témából.

Ez a sorozat – aki esetleg nem tudná – egy fiataloknak rendezett Bajnokok Ligája. Mivel ez az első kiírás, így a jelenlegi résztvevők eléggé hasracsapás-szerűen lettek összecsődítve, mivel nincs jogelődje, így nehéz is lett volna mi alapján rangsorolni a csapatokat. Így négy angol, a Man.City, az Aston Villa, a Liverpool, a Tottenham és a két norvég,  a Molde és a Rosenborg, két holland, az Ajax és a PSV mellett a Sporting , a Wolfsburg, a Fenerbache,  a Marseille, a Celtic, a Barcelona, a Basel és az Inter ificsapatával lett meg a 16-os mezőny. Több nagyágyú is hiányzik, a Bayern München, az Arsenal, a Lyon, a Milan, a Juventus, a Porto, a Feyenoord például – nyilván próba jellegű még ez a dolog, ha működőképesnek és érdemesnek látszik, legközelebb valószínűleg nívósabb lesz a névsor. A lebonyolítási rendszer a szokásos, a két legjobb továbbjut a csoportból, negyeddöntő, elődöntő, döntő. Az Inter, a negyedik csoportba került, a Tottenham, a Basel és a PSV-vel egyetemben. (Többi csoport itt.)

Nézzük a meccseket sorjában.

1.) 31 Aug 2011, 15.00 – Tottenham – Inter 7-1.

Első meccsen sikerült egy igen illúzió romboló vereségbe beleszaladni a Tottenham ellen. Az egyetlen gólt Daniel Bessa szerezte, tizenegyesből. Az Inter kerete a mérkőzésre: 1. Matteo Cincilla, 2. Eugenio Giannetti, 3. Gianmarco Falasca, 4. Lukas Spendlhofer (45), 5. Matteo Bianchetti, 6. Simone Pecorini, 7. Roberto Candido  8. Andrea Romano (C), 9. Giovanni Terrani (45), 10. Daniel Bessa, 11. Joseph Duncan

Subs: 12. Riccardo Melgrati, 13. Marek Kisela (45), 14. Marco Benassi, 15. Rodrigo Alborno, 16. Diego Mella , 17. Jacopo Galimberi, 18. Jakub Vojtus (45)

Manager: Roberto Samaden 

2.) 14 Sep 2011, 16.00 – Inter – PSV 3-2

Bessa 2′, Longo 40′, 93′ ill. Tanane 56′, van Overbeek 91′.

A keret: 1. Riccardo Melgrati, 2. Eugenio Giannetti (80′), 3. Rodrigo Alborno, 4. Marex Kysela, 5. Jacopo Galimberti, 6. Lorenzo Crisetig (C), 7. Diego Mella (56′), 8. Simone Pecorini, 9. Samuele Longo, 10. Daniel Bessa (65′), 11. Joseph Duncan

Subs: 12. Matteo Cincilla, 13. Lukas Spendlhoffer, 14. Gianmarco Falasca (80′), 15. Marco Benassi, 16. Andrea Romano’ (56′), 17. Jakub Vojtus (65′), 18. Govanni Terrani

Manager: Tim Baldurzi
Assist. Manager: Sasso

3.) 28 Sep 2011, 16.00 – Inter – Basel 1-0, Vojtus 45′. 

A keret: 1. Melgrati, 2. Pecorini, 5. Galimberti, 4. Kysela, 3. Bianchetti, 6. Crisetig, 11. Duncan, 8. Romanò, 10. Bessa (68), 7. Vojtus (80), 9. Longo.

Subs: 12. Cincilla, 13. Splendlhofer, 14. Falasca, 15. Benassi (68), 16. Candido (80), 17. Mella, 18. Forte.

Manager: Stramaccioni.

4.) 08 Dec 2011 – Inter – Tottenham 1-1, Pecorini 14′, Pritchard 23′ 

1 Di Gennaro, 2 Pecorini, 5 Bianchetti, 4 Kysela, 3 Mbaye, 7 Romanò (75), 6 Crisetig, 8 Duncan, 11 Alborno, 10 Bessa, 9 Longo.

Subs: 12 Cincilla, 13 Spenlhofer, 14 Giannetti, 15 Benassi (75), 16 Falasca, 17 Candido, 18 Terrani

Manager: Stramaccioni

5.) 20 Dec 2011. PSV – Inter 1-2, Bessa 15′, Longo 35′, Rayhi 75′.

1. Raffaele Di Gennaro, 3. Ibrahima M’Baye, 5. Matteo Bianchetti, (C), 4. Marek Kysela, 2. Simone Pecorini, 7.Rodrigo Alborno, 6. Joseph Alfred Duncan, 11. Lorenzo Crisetig, 8. Andrea Romano, 10. Daniel Bessa (74), 9. Samuele Longo (88)

Subs: 12. Matteo Antonio Cincilla, 13. Lukas Spendlhofer, 14. Giammarco Falasca, 15. Marco Benassi (74), 16. Roberto Candido, 17. Diego Mella, 18. Francesco Forte (88)

Manager: Balduzzi

Coach: Stramaccioni

6.)  Basel – Inter 0-0.

Erről a meccsről sajnos nincs információnk.

A csoport végeredménye:

1.Tottenham Hotspur 6 4 0 2 17 6 11 14
2. Inter Milan 6 3 1 2 8 11 -3 11
3. Basel 6 1 3 2 4 8 -4 5
4. PSV Eindhoven 6 1 5 0 9 13 -4 3

Az Inter a második csoportot a Liverpool, a Wolfsburg és a Molde előtt megnyerő Sportinggal játszotta az negyeddöntőt.

Negyeddöntő: 25 Jan 2012 Sporting – Inter 0-1, M’Baye 55′.

Keret: Di Gennaro, Pecorini, M’baye, Spendlhofer, Kysela, Duncan, Alborno, Romano, Longo, Bessa (71), Crisetig

Subs: Sala, Pasa, Giannetti, Falaca, Livaja (71), Garritano, Forts

Coach: Roberto Samaden

Az elődöntőket március 13-án rendezik a Griffin Parkban, az Inter ellenfele a Marseille lesz, a másik ágon az Ajax és a Liverpool találkozik. Sok sikert a fiúknak.