Kavics került a főzelékbe

Egy remek hétmeccses győzelmi sorozat után a necces meccseken azonosított összes potenciális buktató majdnem egyszerre robbant a pofánkba, így a kiesőjelölt otthonában sikerült egy remek gyomorrontást összeszedni. Tragédia nincs, de ez azért égő volt.

A szombati eredmények ismeretében abban a tudatban készültünk elfogyasztani a Leccefőzeléket, hogy a 3 pont besöprésével átvehetjük az Udinesétől a 3. BL-helyet.

Ranieri a szerdai kupa vereség után egy kicsit kevert a kártyákon: a védelembe visszakerült Lucio és Nagatomo, a sérült (?), de talán mégsem távozó Motta helyett pedig Pazzinit tolta be a kezdőbe, így egy 4-3-1-2-vel kezdtük ostromolni a tegnapig hazai pályán még nyeretlen piros-sárgák kapuját.

Az új felállás azonban nem hozott új lendületet, támadójátékunk ötlettelenségét jelzi, hogy az első két helyzetünket az egyébként élete napját kifogó Benassi irtózatos bénázása (Milito majdnem nullszögből nem talált be), illetve Sneijder 16-os előtti labdaszerzése eredményezte. Egyébként látványosan nem tudtunk mit kezdeni a 9-10 emberrel a saját térfelére betömörülő Lecce ellen: a térfél közepén adogatták körbe a bogyót a srácok, míg a csapat fele a védősorba bebetonozva leste, mi történik. Ez ment kb. fél percig, mire általában valakinek eszébe jutott, hogy esetleg vissza kellene lépnie labdáért, csakhogy a kapu előtt az utolsó passzok rendre nem jöttek össze, amikor meg mégis, akkor Benassi tornázott hatalmasakat.

Mindeközben folyamatos életveszélyt okoztak a labdavesztések: mivel a védelem is feltolódott a támadásokat segítendő, egy-egy labdaszerzésből Cuadrado és Muriel szélvészgyorsan iramodtak meg a kapunk felé. Samuel fénykorában sem futotta le Overdose-t, de most már csak akkor tudna lépést tartani a fiatal sprinterekkel, ha azokra ráakasztanának egy banyatankot, amivel azért jó lesz számolni a következő szezonra készülve. A gólt ezzel együtt Lucióval párban hozták össze, egy belőtt labdát Giacomazzi nyugodtan levehetett és kilőhette a sarkot, tekintve, hogy a közelében sem volt senki a 16-osnál, a kapuval szemben. No comment.

Sneijder továbbra sincs még formában, illetve továbbra is elég sokat hisztizik, és szemmel láthatólag ez a 4-3-1-2 felállás sem feküdt neki igazán. A Mister erre a félidőben behörrentette a jó öreg benzines fűnyírót, és lekapta a hollandot, a helyére az ősszel a Leccét elintéző Alvarezt állítva csatasorba.

Nini, szentjánosbogár!

A váltással sem lettünk beljebb: próbáltuk a kapujába gyömöszölni a Leccét, de komoly nyomást csak egy-két, pár perces periódusban sikerült kialakítani, miközben a labdavesztéseinkből jöttek az újabb kontrák. A végén JC még fogott egy nagyot, Benassi többet is, Ranieri pedig meghúzta második szar cseréjét, amikor az egyébként újabb jó napot kifogó Obi helyére Zaratét hozta be a bal szélre.

A végére aztán már szét is estünk, összességében egy olyan meccset buktunk el, amihez hasonlót némi szerencsével nyertünk már az elmúlt 1-2 hónapban. Ez a pofon belefér, és talán még jókor jött, és nagy tragédia sem történt: a BL-hely továbbra is csak 3 pontra van, ami 2 hónapja még fantazmagóriának tűnhetett.

(Halkan jegyzem meg, az összes eddig általam olvasott videobíró rovat szerint tizenegyes járt volna azért, ahogy Benassi letarolta Samuelt, de a lényegen nem változtat, sőt, megkockáztatom a vereség talán még jobbat is tesz nekünk hosszú távon.)

Értékelés:

JC: A gólról nem tehetett, egy nagy bravúrja volt. 6.5

Maicon: Elég lustának és indiszponáltnak tűnt, de a pontrúgásai általában veszélyesek voltak. 5.5

Lucio: Ő volt a megbízhatóbb középen, de egy-egy előremerészkedése okozott galibát hátul. 6

Samuel: Sebességben nem tudta felvenni a versenyt, de olykor a helyezkedésével is gondok voltak. Két remek fejese is volt elöl, nagy peche volt, hogy nem szerzett gólt. 6

Nagatomo: Az ő helyén is vezetett pár akciót a Lecce, de összességében nem volt rossz, Obival időnként jól kombináltak. 6.5

Zanetti: Érezhető volt, hogy ez nem a mi napunk, Capitano több labdát szórt el a középpályán, mint máskor egy szezon alatt. 5.5

Obi: Újabb biztató meccs a részéről, a támadásokban is egyre hasznosabb. 6

Cambiasso: Eléggé szürke volt, a támadásokat nem tudta igazán segíteni. 6

Sneijder: Még mindig nincs formában, és a viselkedése sem egészen szimpatikus, ezzel együtt kár volt lerántani a szünetben. 6

Milito: Vergődött elöl, sokszor neki kellett visszalépni labdákért, hogy aztán a saját helyére ívelhesse azokat. 5.5

Pazzini: Két helyzeténél Benassi óriásiakat védett, viszont ezen kívül teljesen haszontalan volt. 5

Cserék:

Alvarez: Nem igazán tudta felvenni a ritmust, és játszótársa sem akadt. 5.5

Zarate: Fejlődésnek tekinthető, hogy most már nem az alapvonalon kívülre cselezi magát, hanem vissza a saját térfélre? 4.5

Ranieri: Maga is elismerte, hogy az alapfelállás nem volt jó, mivel Sneijdernek nem ideális a 4-3-1-2. A két cseréje viszont szintén elhibázott volt, nagyon megnéztük volna Sneijdert és Alvarezt egyszerre a pályán. 5