Minden idők Inter-gólja?

Tizenöt évvel ezelőtt, 1997. január 5-én az Internazionale történelmének egyik – ha nem a – legszebb találatát láthatták a Meazzába kilátogató szurkolók. A csapat a Romát fogadta bajnoki mérkőzésen, a 39. percben 1-0-ás Inter vezetésnél a vendégvédők szerencsétlenkedései után Youri Djorkaeffhez pattant a labda, aki éles szögből hihetetlen mozdulattal…

…ollózott Sterchele kapujának jobb felső sarkába.

A kultikus momentumot megörökítő fotó rákerült a 97/98-as idényre szóló bérletekre, illetve – kisebb a jelentősége, de – a következő heti Sportfogadás címlapján a francia támadót átölelő Zamorano fényképe virított (azért tudom, mert évekig kint figyelt a szobám falán).

A mérkőzést egyébként 3-1-re az Inter nyerte, melyet Roy Hodgson a Pagliuca – Angloma, M. Paganin, Galante, Zanetti – Winter (Berti, 77.), Fresi, Sforza, Djorkaeff – Zamorano, Ganz (Bergomi, 77.) összeállításban küldött pályára.

Djorkaeffen kívül Maurizio Ganz és Salvatore Fresi talált be – utóbbi gólja szintén pompásra sikeredett.