Listaőrület: 10 emlékezetes pillanat 2011-ből

Milyen év volt 2011? Kék-fekete retinán keresztül nézve nehéz megtalálni az esztendőnket tökéletesen visszaadó kifejezést. Változatos? Igen. Érzelemmentes? Nem. Dühítő? Igen. Katartikus? Részben. Örök emlékű? Nem igazán, bár…Mindenesetre megpróbáltam összegereblyézni 10 olyan eseményt, gólt, momentumot, melyek felkavartak, felbosszantottak, megríkattak, kínomban megmosolyogtattak, homlokon vágtak, mennybe röpítettek.

10. Forlán BL-nevezési bakija

Valaki nagyon benézte. Az illetőt javaslom 19 évre bezáratni egy olyan szanatóriumba, amelynek csak bejárata van. Az első számú góltermelő masina pótlására szerződtetett vb-aranylabdás az UEFA szabályzata szerint azért nem szerepelhetett a Bajnokok Ligája őszi kiírásában, mert az Atlético Madrid színeiben piros-fehér dresszt húzott egy Európa-liga selejtezőn és mivel a matracosok főtáblára jutottak, ennek következtében Forlán tiltólistára került. Paff.

9. Kapitányból ezredes

Javier Zanetti 1000. tétmérkőzésén lépett pályára a Roma elleni bajnokin. A csodálatos Kapitány csatlakozott a Peter Shilton, Ray Clemence, Pat Jennings, Alan Ball, David Seaman, Paolo Maldini, Andoni Zubizarreta, Roberto Carlos és Tommy Hutchinson alkotta társasághoz, vagyis az ezresek klubjához. Zanetti később megdöntötte Giuseppe Bergomi rekordját is, immáron ő viselte legtöbbször az Inter mezét.

8. Pazzo beállt és…

…egyedül megfordította a Palermo elleni Serie A-derbit. A mérkőzés előtt néhány nappal szerződtetett csatárt 0-2-es állásnál küldte be Leonardo a szünetben az idény talán legjobb meccsén. Pazzini előbb az 58. percben egy tipikusan rá jellemző góllal szépített, majd 16 perccel később egy oldalszabadrúgásból érkező labdát bombázott fejjel Sirigu kapujába. A hatására (is) önkívületben futballozó Internek egy tizenegyes kiharcolásával (melyet Eto’o értékesített) nyerte meg a mérkőzést.

7. Cambiasso edzőt buktat

Tudom, ezzel most felkavarom az indulatokat, de nekem óriási csalódás második kedvenc játékosom Novara elleni – számomra – minősíthetetlen viselkedése. Amennyiben hihetünk az alábbi videónak, Cuchu az edzői kérést félrehányva utasítja Ranocchiát, hogy átállnak a négyvédős rendszerre. Kemény…

6. Eto’o búcsúja kupagyőzelemmel

Persze akkor még nem tudtuk, hogy utoljára látjuk a kameruni oroszlánt nerazzurri színekben gól(oka)t lőni. A hektikus idényt a római kupadöntő mentette meg: Eto’o duplával köszönt el a Palermo elleni Coppa Italia-fináléban. Hiányzik.

5. Milito bambaságai

A Herceg idei szerencsétlenkedései a 2011/12-es interes szezon kvintesszenciája. Hagyott ki helyzetet fejjel közelről, egy az egyben a kapussal, 3 méterről mellkassal, szemben a kapuval, aminek ráadásul neki is ment. Hol van az igazi Principe? A Hatodik napon valaki klónozhatta és elcserélhette az eredetivel, más magyarázat egyszerűen nincs.

4. Sztankovics gólja félpályáról

Erről a 25. másodpercben esett mesebeli találatról egy régi, a RAI-n szerepelt focis műsor jut eszembe. A Quelli che il calcio vasárnap délutánonként körkapcsolásos formában jelentkezett. A produkció lényege, hogy a stúdióban különféle csapatok szurkolói élőben követték a meccseket, valamennyi mérkőzés helyszínéről bejelentkeztek egy-egy kiküldött riporter és/vagy ismert ember (például játékosok felesége, édesanyja) közreműködésével. A gólokat nem mutathatták a tévés jogok miatt, de ha valahol változás történt, azonnal odakapcsoltak. Vidám, figyelemfelkeltő zene kíséretében a képernyő alsó és felső széle az éppen betalált csapat színeiben pompázott, alulra kiírták a gólszerző nevét és láthattuk a gólörömöt. Később mindezt megfejelték egy amatőr futballcsapattal, melynek tagjai rekonstruálták a legfrissebb találatokat. Képzeljük el, vajon hányadik próbálkozásra sikerült volna lemásolni Deki és a BL-történetének legszebb gólját?

3. Pandev: hulladékból isten

A blog bő egy éves története alatt talán Mézgáék szomszédját küldtük vissza (posztban, kommentben) legtöbbször édesanyja szülőcsatornájába. Szegény, nem elég, hogy idiótán kopaszodik, még balfasz is. A bizonyos müncheni estén viszont orgazmusközeli állapotba juttatott minden Inter-szurkolót: 2-2 -es állásnál véletlenül (?) jól fordította ki macedón lábfejét és lőtte a hosszú felsőbe Eto’o lekészítése után a labdát. Borultak a székek, törtek a poharak, menekültek a kocsmákból az egyszeri vendégek, mi meg egymás nyakában puszilkodtunk.

2. Inter-Schalke 2-5

Goran csodatétele előzetesen aligha várt eseményeket indított el a tér-idő kontinuumban. A Mourinho-érát leszámítva egy Bayern-szintű csapat kiverése idegenben az utóbbi évek egyik legnagyobb teljesítménye volt, ugyanez elmondható a Schalke elleni negyeddöntő odavágójáról – ellenkező előjellel. A Bundesligában a középmezőnyben poroszkáló munkás egyesület Dél-Koreából visszarángatott (Edu) játékos vezetésével évtizedekig kitörölhetetlen emlékű csapást mért az Interre.

1. …