Elvakít a lila köd

Újabb hazai bajnoki mérkőzés, újabb vereség kilátásban. Ranieri állása egyes hírek szerint már kockán forog, lassan a Serie A tagságunk is. Közben a vezetői stáb keményen dolgozik a csapat megerősítésén, Moratti elnök úr, már karácsonyi ajándékot is beígért. Reméljük, hogy nem a feleségének vesz egy újabb japán inast. A tragikus hangulat megkoronázása gyanánt el kell mondanom, hogy Wesley Sneijder és Diego Forlán sem épült még fel. Uruguayi csatárunk úgy döntött, hogy nyugdíjas éveit a klub finanszírozásában fogja eltölteni, Sneijder meg vélhetően valamelyik kórház ölelő karjaiban tölti el pályafutása hátralevő részét (vagy csak az Interes részét). Maicon ellenben felgyógyult, ami pár százalékkal növelné esélyeinket, ha vérbeli góllövő csatáraink… ööö… vérbeli góllövő csatárok volnának. Alább egy kis pozitív jövőkép.

Nagyarányú győzelmet aratott tegnap este az Internazionale együttese a Fiorentina ellen. A Serie A 15. fordulójában 4-0-ás különbséggel győzték le a firenzei lilákat a milánóiak. Az olasz bajnoki idény továbbra is egyoldalúan folytatódik, az Internazionale győzelmi sorozatát nem tudta megtörni Massimiliano Allegri együttese sem. A meccs hőse egyértelműen a tavalyi aranylabdás Juráj Kucka. A szlovák középpályás három góllal terhelte meg a Fiorentina hálóját, amellett, hogy kiosztott egy gólpasszt a májusi BL döntő hősének, Amaurinak.

Az Inter mezőnyfölénye már a 8. percben góllá érett, Yuto Nagatomo szerelt a saját tizenhatosánál, majd egy kisebb cselsorozat után, pazar labdával szöktette szlovák csapattársát, aki Boruc kapust tizenhat méterről átemelve talált a hálóba. 1-0! A kék-feketék fölénye nem csökkent, a 12. percben Ricardo Álvarez szaladt el a bal oldalon, majd tálalt pontosan Kucka fejére. A 15. percen került teljesen a padlóra Allegri együttese, az európai aranycipős, ex-Milan támadó, Marco Borriello szolgálta ki Amaurit, a támadó 5 méterről passzolt a kapuba. A páros egészen elképesztő, amellett, hogy Amauri Bajnokok Ligája, Borriello meg olasz bajnoki gólkirály, ketten együtt 119 gólt hoztak össze eddig Inter mezben. Persze a csapaton belüli áldásos nyugalmat felforgathatja, hogy a csapatkapitány, Cristian Chivu bejelentette távozási szándékát, miután a nerazzurrik vezetősége nem hajlandó megadni neki az általa óhajtott rekordnagyságú fizetésemelést, a FIFA Financial Fair Play szabályára hivatkozva. A román védő többet kereshetne, mint Yuto Nagatomo. Ugyanakkor a japán játékos fizetését kizárólag a nevével ellátott mezek és ajándéktárgyak eladásából befolyó összegből állja a klub, különös tekintettel a rekordszámmal eladott Nagatomo Bobblehead babákra (vonatkozó cikkünk a holnap számban).

„Nagyszerű meccset játszottunk, különösen fontos volt ez a győzelem a csapatom számára. Mindig örömmel gondolok a közös meccseinkre, akár győzelem, akár vereség a vége, hiszen egy Fiorentina elleni mérkőzés után vehettem át az állást. Tudják régen csak ültem a padon, olyan voltam, mint egy kabala. Mourinho javasolta, hogy be is öltözhetek, de ezt visszautasítottam, mégsem vagyok egy szerencsemalac, akármit is vágnak hozzám mondanak Barcelonában. Amióta hivatalos állást is vállalok a klubnál, már a feleségem sem hívogat nap, mint nap, hogy merre kódorogtam. A kérdésre válaszolva: igen, meg fogjuk védeni a bajnoki- és kupa-, illetve BL címünket is. Sőt, ha lehetséges ezen felül, jövőre szeretném elhódítani a Libertadores-kupát is” – hangzott a tréner, Luis Figo furcsa meccs utáni nyilatkozata.

Az optimista edző kommentárját alátámasztja, a klubot két éve a válságból kihúzó Massimo Moratti elnök nyilatkozata is: „Már csak hét bajnoki cím választ el minket a Juventustól, még regnálásom alatt szeretném utolérni a torinóiakat. Ha mindenki a terv szerint dolgozik, négy éven belül meg is előzhetjük őket az örökranglistán.” Ez bizony merész vállalkozás, mindenesetre ezzel az Interrel semmi sem tűnik lehetetlennek.
(2013. december 12.)

Massimo zihálva ébredt, mívesen kidolgozott bőrfotelében.

Valóban fojtogató a helyzetünk kedves Massimo

Mai fergeteges kezdőnk pedig: Julio César- Maicon, Lúcio, Samuel, Nagatomo- Álvarez, Thiago Motta, Cambiasso, Faraoni- Milito, Pazzini. Legalábbis a Gazetta szerint, 4-4-2-ben. Zanetti eltiltott, Stankovic sérült, és, hogy kifejezett jó hírrel is szolgáljak Chivu sem bevethető. Talán ma nem kapunk ki, erőt és kitartást mindenkinek!

(A bejegyzés nagy része a képzelet szüleménye. Ha a jövőben, valaki esetleg mégis a fenti adatok segítségével nyerne nagyobb összeget a fogadóirodáktól, anyagi hozzájárulását szívesen fogadom. A kifehíretett bankszámlaszámom a kettős pont után olvasható:                                           )